Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Szitnyai Zoltán: Álom a pusztán

kenyéren és közös munkában a többivel, mintha maga is cseléd volna. Fogja az eke szarvát, görnyed az aratók között és lengő magyar gatyáiban, ingujjban jár naphosszat. Az egészséges ember, a boldog ember, a természet embere.

— A

pusztáik fia! — mondta lelkesülten magában.

Gési még mindig. ott állt »subában, mintha már legszívesebben le sem vetné azt magáról. Majd hirtelen kifeszítette egyik szárnyát és vele bukott a földre, a suba másik szárnyát pedig magéra terítette takaróul.

— Hát

lássa, így alszik a csikós, a suba a leverője és takarója. Nincs jobb fekvőhely ennél.

— A

puszták fia, — ismételte Anna már hangosan, meleg asszony! simogatással a hangjában.

A férj oldalt nézett és keserű mosoly jelent meg az arcán. Gési, mintha nem hallotta volna, nem felelt. Felállt a földről és visszaakasztotta a subát. A folyosón várakozott, míg. azok iketten elkészültek a mosakodással.

— Most

pedig megnézzük a ménest, — mondta, amikor Anna és a férj kijöttek a fürdőszobából.

Anna elől ment Gésivel, sudáran megegyenesedett derékkal s azzal a jó asszonyérzéssél, hogy föl kel! néznie, ha látni akarja a mellette haladó férfi arcát. Átvette lépteinek ütemét úgy ment vele, mintha egymáshoz tartoznának. A férj el-elmaradozva lépegetett mögöttük.

Mintha a földből bújt volna ki, egyszerre ott állott előttük a ménes, csillogó, feketeszőrű meg1 pejszínű paripák a. drótsövénnyel körülvett rét sarkában legelészve.

— így

rövideibb, — mondotta Gési és átbújt a kerítés két drótlhuza.la között. Anna követte, könnyedén hajlított derékkal, vigyázva arra, hogy a tartása kecses legyen. A férj némi tétovázás után átdugita egyik lábát, ugyanakkor a törzsét is vitte s a fejét valahogy a legvégére feledte e műveletnek. Négykézláb került