Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Szitnyai Zoltán: Álom a pusztán

Anna belepirult.

— Még sem fogunk elmenni, — mondta magában elkésett gondolattal, amiikor az ajtó már becsukódott Gési mögött.

Sértődöttség, harag tüzelt 'benne. Eszébe jutott az az átható, egyetlen tekintet, amit Gési az égő gyufa felől vetett feléje és az a gyorsan eltűnő, kissé gúnyos és magabízó mosoly, amivel a szemébe nézett, amiskor meggondölatlaniul kiszaladt a száján, hogy szeretne tanyán élni... Mire gondolt, mit képzel ez az ember? Körmeit rágta, idegesen keresgélt valami alkalmas módot, amivel megleckéztethetné. Valami helyzetet teremteni, amelyben Gési mélyen és megalázottan lehajol a kezéig, ó meg, szórakozottan elnéz a feje fölött, szinte tudomást sem vesz róla. A társaság, mely tovább is együttmaradt, Gésiről beszélgetett. Anna megtudta ebből, hogy igen gazdag, ha politikai ambíciói lennének, már rég képviselő lehetne és hogy van a lényében valami érdesség, de akik előtt megnyílik, azok melegszívű embert, hű barátot találnak benne. Anna haragja, lassan elmúlt a hallgatásban. Tulajdoniképen nincs is semmi oka az érzékenykedésre, úgy kell elfogadni az embereket, aminők. Ez a Gési mindenesetre érdekesebb a többinél. Ismételten gondolnia kelllett meleg és mély hangjára,, kezének kemény szorítására a tenyér érdes érintésével. Okvetlenül el fognak menni hozzá, nagyon érdekes kirándulás lesz. Természetesen nem Gésiért, hanem a tanyai élet látásáért. Türelmetlenül várta a másnapi kirándulást s amikor készen állott az indulásra, ugyanazt a forró pezsgést érezte az ereiben, aminő az első bál előtt jártai át a testét.

Anna a kocsiban ült, amikor a férj is felbukkant végre. Verejtékező homlokát törölgette és kifu'lladtan kapaszkodott fel a töltésen. A cséza oldalt dőlt, amint ránehezedett a kocsi hágcsójára. Mély szusszanással az ülésre ereszkedett, elrendezte maga mellett a fel