Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-12-01 / 10. szám - Szitnyai Zoltán: Álom a pusztán
öltőt, meg esernyőt, aztán fáradtan dő'lt hátra és felszólt a kocsisnak: — Indulhatunk, fiam. Arcát sárgára festette az izzó napfény, ililás, fekete színt öltöttek a bőrébe mélyedé, sűrű barázdák a szeme körüli, a' tüdeje elhalkult zihálással itta a párás levegőt, lehunyt szemhéjain nagyibetegek bággyadtságával élvezte a napsugarak zsongító játékát, ujjal olykor önkéntelenül kabátjának belső zsebe felé (hatoltaik, ahol a cigarettát szokta tartani, aztán csalódottan visszahúzódtak és erőtlenül hév érték el a térdeken. Cigaretta nincs, meg feketézés és az italtól Is végkép eltiltotta az orvos. Vagy az élet, vagy ezek a szenvedélyek. Néha fel akart lázadni, de nyomban elcsendesült, amint rágondolt a tétova állapotra, aimikoir sötétedni kezdett körülötte a világ, a közeliből' érkező hangok távé liláikká váltak s a végtagjai, mintha valahol rajta kívül végezték volna munkájukat. Anna az eget nézte a végtelenbe nyúló táj fölött. Amerre mentek zöld és szőkülő sávok hajoltak a láthatárig. A szél érintésére 'hullámosam megvonaglőttak a búzatáblák, mint a tenger. — Hát a rónaság is lehet ilyen szép?! — csodálkozott magában Anna. Bódultán nézte a szilfák hosszú sorát, akácosok meghitt ligeteit, tankafoltos gulyák lomha mozgását, legelésző méneseket, tanyákat szérűkkel, istállóikkal, oszlopos tornáccal... Félórái kocsizás után egy lainikás földhajlat mögül, felbukkant a tanya, ahol Gési György lakott. Egymás mellett csaknem egyforma két építmény, lakóház meg istálló, mintha az ember itt egyforma gondot vetne az emberi és az állati életre. A gazda már várta őket a kis kert kapujában, szemébe húzott, kerek kalapban, feszes, lovaglónadrágban. Elcsitította a kocsinak iramodó kutyákat és könynyedén megemelte a kalapját: — örülök, hogy itt vannak.
