Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-12-01 / 10. szám - Szitnyai Zoltán: Álom a pusztán
SZ1TNYAI ZOLTÁN: ÁLOM A PUSZTÁN Anna nagy ugrással átszökelt a partra. Onnan nézte hémi szánalom mosolyával a férjét, amint az rövid vonakodás után elfogadta a révész segítségét és a testes emberek bizonytalanságával lépegetett át a c s ón ak de s zik ap a d j a in. A töltésen túli már várta őket a könnyű homokfutó. — Maga a Gési nagyságos úr kocsisa? — kiáltott az asszony a meredekfutásból hozott mély lélekzettel. A kocsis megemelte horpadt, pörge kalapját: — Igenis kérem, a Gési tekintetes úr küldött a nagyság áék eiliibe. Anna elmosolyodott. Hát persze, őési nem nagyságos, talán még a tekintetes megszólítást is a legszivélyesebben elhagyná a neve elől. Gési rátarti paraszt. Maga előtt látta, amire ia nap folyamán oly sokszor gondolt, tüzes szemével, tömött, fekete bajuszával napbarnított arcán, amint rövid, fekete zekében, csizmásán állított be előző nap a házba, ahol ők vendégek voltak. Az orvos, a főszolgabíró egyszerre körülülték előzékeny hangú tegeződéssel. Most divatja van az ilyen embereknek, a népi rassznaik politikában, társaságban, irodalomban egyaránt. Annáról, mintha tudomást sem vett volna, távol tőle helyezkedett el egy fotelben, aztán a tanyai emberekről, cselédek sorsáról, terméskilátásokról és nagyon tartózkodóan a politikáról beszélt. Csak amikor Anna cigarettára akart gyújtani és gyufa után keresgélve nézett szét, a többi urakat megelőzve lobbant fel Gési ujjal közt a gyufa'. Törzsével1 könnyedén előredőlt és nyújtott karral tartotta oda* a lángot. Egyetlen, élesen figyelő tekintettel mélyen Anna szemébe nézett, aztán visszadőlt a fotelbe és szinte eltűnt fukar beszédű közönyében.
