Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-11-01 / 9. szám - Kritika - Egri Viktor: Életív. Csuka Zoltán válogatott versei 1925-1935.
ÉLETÍV. Csuka Zoltán válogatott versei 1925—1935. — Ady Társaság kiadása, Debrecen, 1936. Juhász Géza bevezetőjével. A debreceni Ady Társaság dicséretes feladatot vállalt, amikor a Vajdaság leghatásosabb költőjének, Csuka Zoltánnak nyolc verseskönyvéből egy gyűjteményes kötetre való verset kiválogatott. Az antológia szinte hiánytalanul feltárja Csuka Zoltán költői múltját az elindulástól, a Délvidék földjének otthagyásán túl a Budapesten való megtelepedésig. A gyűjteményes kötet bevezetőjének írója, Juhász Géza a költő jellemzéséül találóan Szenteleky Kornél szavait idézi: „Ami itt tíz év alatt a magyar irodalom megteremtése, Összefogása, kévébekötése és talpraállítása körül történt, az sohasem történt Csuka Zoltán nélkül. Az ő csodálatos aktivitása, lankadatlan hite, kifogyhatatlan energiája teremtett életformát, megnyilvánulási és fejlődési lehetőséget a fiatal, bizonytalan és gyenge lábakon tipegő vajdasági irodalom számára." Szükséges, hogy Csuka Zoltán irodalomtörténeti szerepéről tudomást szerezzünk, amikor őt gyűjteményes kötete megjelenése kapcsán mint lírikust értékeljük. Nem éppen véletlen, hogy a Vajdaság hangadó költője ugyanúgy eszmél lírájának küldetéses valójára, mint Szlovenszkó hangadó költői. A kisebbségi sorsra való ébredésben és a helyzet felismerésében nem az egyéni baj és egyéni fájdalom hatja át a költőt, hanem a közösség sorsfordulása. Vérmérsékletben, a hang hőfokában és színezésében, a formanyelvben, egyéni külsőségekben Csuka Zoltán költészete nem azonosítható például a „Hajnali h a r a n g s z ó" vagy az Új arcú magyarok költőivel, de iái mondanivaló végső célzatában erős rokonság fűzi őt velük össze. A cél ugyanaz: riadóverés és ébresztés, a vox humana megszólaltatása. Csuka is átérzi lélekben és testben senyvedők sorsát és a maga fájdalmát feledve a küldetés megszállottságával beszél ember-testvériségről és ostoroz bűnt, háborút, erőszakot és korlátoltságot. Legtöbb versében van valami kozmikusság, a világnak láziais szívverése dobol benne, két korszak közt átütő szikrák égetik, ordító kakofóniák olvadnak benne szimfóniává. A bősz és tébolyult világot nem nézi befeléforduló szemmel és bár olykor megáll és meditál, általában felrázó kiáltó és harcos a hangja.
