Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Egri Viktor: Kihalóban a vers az ifjúság ajkán

ellen kifogást emelni, de annál nagyobb nyomatékkai kell tiltakozni torz kinövései ellen. Abban a pillanatban, amikor az élteljesítmény, egy másodperc tizede, az ugrószallagnak egy centiméterje a döntő, elvesztette nevelőszerepét a sport és joggal aggódhatunk azért a generációért, amely a teljesítmények másodperceit számontartja, szivetölő finisekről ábrándozik, de sohase vesz magának annyi fáradságot, hogy szabad perceiben egy Arany ballada zengő strófáit olvasgassa és memorizálja.

Az a harmincöt vagy negyvenéves ember, aki már megjárta a háború poklát és átvádolt a kornak minden keserűségén, nem él olyan távol a maga ifjúságától, hogy frissen ne emlékezne a zöld gyepnek, a játszótereknek örömeire, amelyekből bőven kivette a részét, testileg korántsem volt satnya és tudott rajongani teljesítményekért, de nem vesztette el fogékonyságát a szép szó iránt. Néha tisztára virtusból homéroszi énekeket, Toldit tanult oldalszám, jogász korában a büntetőjog paragrafusai közt elővette Adyt és a maga gyönyörűségére, szellemi pihenőül egy-egy verset memorizált.

Az ifjúságnak nevelője, akit ez a generáció adott, tisztán látja a helyzetet és tudja, hogy nem ítélheti el a nyelvében elparlagiasodó és ének szeretet nélkül felnövekvő ifjúságot. Tudja, hogy nem az ifjú egymaga a hi^ás, akit egy rekordteljesítmény jobban érdekel egy szépen hangzó sornál, egy Arany balladánál vagy Adyversnél. Tudja, hogy a szülő sem hibás, aki a tribünön üvölt, amikor a gyemeke az állóhelyen szorong és a zöld mező mestereinek játékát lesi, — mert ez a szülő ezer veszedelmek közt néha szinte rettegve tölti napjait, hogy a szűkre porciózott kenyér végkép ki ne hulljon a kezéből. Az élet a szülő szemében tele van rettegtető veszedelmekkel, elbuktató akadályokkal és ma nem az a fontos, hogy a lélek az örömnek pillanatában, a felszabadultság percében ujjongó dalt csendítsen fel és eljátszon a szép feleslegével, de fontosabb a lélek keménysége, az a közönyből, durvaságból, számításból és kíméletlenségből kovácsolt páncél, mely az élet egyre elviselhetetlenebbé váló harcában megvédi a nemzedéket.

A látószemű nevelő hidat keres ehhez a felnövekvő új nemzedékhez, tanítvány és tanár között olykor már hevesebb és erősebb a megértés árama és a kölcsönös érdeklődés nem szorítkozik szigorúan a tanulmány tárgykörére. Ma a nevelő igazi szerepe ott kezdődik, ahol sikerül a fiatalságban egy egészséges emberséget ébreszteni. Nehéz feladat ez, nem elég hozzá tengernyi türelem, ha az ifjúságban való hit hiányzik. Hitetlenül nem lehet nevelni, de kár-