Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Egri Viktor: Kihalóban a vers az ifjúság ajkán

bavész a legszebb tanítói célzat, ahol az ifjúság lelke elfásul, fogékonysága elvész a szép iránt és kétségbevonja a szellem teremtő erejét.

Ne keressük az elfásulás okát csak az ifjúságban, amelyet a kor arra tanít, hogy anyagias szemlélettel verekedje ki helyét a világban és ne okoljuk csak a szülőket és nevelőket, hogy nem tudnak elég hitet adni, teremtő akarattal telíteni azokat, akik majd a helyükre lépnek. Higyjük, hogy az ifjúság ma is meghallaná a költő ébresztő szavát, ha a kor nem nyomná vagy torzítaná el a szót, a költő hangját.

Itt állunk a kérdés legvégén és azt kell mondanunk, hogy hibás a költő is, aki látjai, hogy kiábrándítóan hiányos egy egész nemzedék szellemi felkészültsége. Hibázott, amikor csak a forma forradalmi robbantásában látta célját. A darabokra szakadt formátlan ének nem talált utat a lélekhez, az ój költő hol rohamos szózuhataggal, hol értelmetlen dadogással csak a zűrbe szakadó kornak géphangjait idézte. Talán ha hangja teltebbé öblösödik és a gép dicsérete helyett újra eszmei tartalmat ad, a fiatalság is felfigyel hangjára.

Egy régi mondás állítja, hogy elvész a nép, amely elfelejti az éneket. Szülőnek, nevelőnek, költőnek szerepe, hogy az ifjúság ajkán ne haljon el végkép az ének.