Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Féja Géza irodalmi szemle

csony. Játszadozása nőiségének nyiladozása, féltékenykedése, bűnbeesése és megtisztulása: remékmű.

S a 'könyv elejétől végiig, olvas tatja magát. Karácsony nagyot ifejlődött, s az újabb magyar próza sok-sok leverő megnyilatkozásai között, jól es'ik ezt megállapítanunk.

BARABÁS GYULA: SZOMORÚ ORÁNUSZ FESTŐJE.

Regény. Révai kiadása.

Barabás legutóbbi regényét (Domáldi jegenyék) reménytelen hangulatban tettük le. Azt kellene mondatnunk, hogy bizonnyal dilettáns. Ámde becsületes szándékok vezetik, erőfeszítései bár eredménytelenék, de komolyaik. így a gyógyíthatatlan féltehetségek közé kell elkönyvelnünk őt. A Domáldi Jegenyékben a két legnagyobb magyar matematikai elme sorsát akarta megírni, anélküli, hiogy intellektuális fénykörükbe férkőzött volna. A Szomorú Oránusziban egy festő kibontakozásával kísérletezik. Belekóstolt a Munkácsy-életrajzokba, meg azután valamikor ő is festőnek készült. A regény élményanyagának tápláló forrásai tehát egyrészt: festők életrajzai, másrészt pedig a saját eltévelyedése. A miunka eléjétől végiig, teljesen vigasztalan.

Igen érdekes, hogy Barabást legutóbb irodalmi díjjal tüntették ki. A bíráló bizottságban Ismert idős és fiatal kritikusok voltak. A magyar próza egyik legreménytelenebb fél tehetségét érte a kitüntetés. Akkor a Szomorú Orániuszt emlegették, mint kéziratban várakozó remekművet. Ma azt mondjuk, hogy mégis csak a Domáldi jegenyék...

S ha, valaki „miértet" tesz e 'furcsa kritikái magatartás végére, egy szóval felelünk. S e szó a: korszellem. A korszellem, mely a tiszta szelekció tagadásán épül. Mi érthetetlen ezután?