Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Féja Géza irodalmi szemle

végződnie, miikor Budai Nagy Antal ifelifohászkod'ik: „Legyen meg a te akaratod, Uraim, itt ezen a földön i s ...")

A harmadik felvonás a fenekedé terveket kovácsoló uraik világai. Megjelenik Budai Nagy Antal a kolozsmonőst őri apátságiban a vajda menlevelével, hogy a békéről tárgyaljanak. De a vajda azért el akarja fogatni Budái Nagy Antalt. A parasztok vezére azonban elővigyázatos, katonái a kolozsmonostori apátságba törnék. Tamási Henrik, a székelyek ispánja így szól ekkor Mikes Kelemenhez, s Taimásíi Áronhoz illő akasztófahumorral: „Gondolom, e szegény püspök diéalmájáért ma meghalunk". Budai Nagy Antalnak most nagyon kegyet lennek kellene lennie, ha forradalmár volna s nem lennie ugyanannyira paraszt is, ha nem simogatná meg ib évűiről forró emlékével s folytonosan az elveszített idill is. S mintegy az idilli testté válásaként jelenik meg a színen itólsanna. Itt bukik el igazán Budai Nagy Antal, békül az urakkal, kik a békét egy percigi sem veszik komolyan.

A negyedik felvonás Kolozsvár. A várba zárták a pórsereget s körülötte a lánc: az úri bandériumok s a bakszászok seglélyhadáli. A pórsereg éhezik, lázong' s a halálfélelembe zárt sereg soraiban kitörnék a végietek. Kiisanina már Antal felesége, ott él oldalán az örök mementó. S Antal békülni alkar, menteni akarja a menthetőt. Az emberibb, a szabadabb, az igazalbb életet akarja, de ugyanekkor tűzlbe kap Bálint pap, a nagy megszállott, a testet öltött eszme, a „mártír", kinek csak megvető mozdulata van az idilli számára. Miikor Budai Nagy Antall saját katonájától kap halálos szúrást, így búcsúzik Bálinttól: „Harcot akartál és bosszúállást. Énnekem pedig győzelem kelllett és békesség. S most megöltél engemet, megölted Mártont, s gondolom, megöl tél mindent..." Majd*

Kisannánaik mondja Bálintról: „S ne bántsd, mert e szegény jót alkart s nagyot... De ez a föld éretlen és vad. Ez a mi föl