Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Fiedler József: Mária Lujza

Collcredo grófné feje oda dű l t a kocsi faiálhoz és néha megbillent, mintha bólogatna.

Mária Lujza rázni kezdte.

— Ébredjen,

Charlotte!

A girófné föl egyenesedett ültében és ijedten nézett körül.

— Valami

baj van, ma chére?

A főhercegnő apró mosolyt harapott el.

— Nem.

Semmi... Mondja, Charlotte, mikor megyünk vissza Sdhönbruinnba?

Az asszony hegyes, szögletes arca hosszúra nyúlt.

— Ki

tudhatja azt, ma chére? ... A legutolsó kurír, aki az uramhoz jött, már azt a hírt hozta, hogy Bernadetté tábornok ármádiája egyre jobban közeledik Bécs felé. Napóleon meg Ulm alatt áll.

Mária Lujza keskeny, fehér keze ökölbe szőrűit. Szájára megint kiült az előbbi dacos vonás. Napóleon... Napóleon ... Hangtalanéi ismételte magában a francia császár nevét. Mióta meneküliniök kellett előle Sahönbrunnból, úgy lebegett neve az élete felett, mint egy szörnyű, fogvacogtató rém. Mikor csomagoltak, az anyja könnyek között egyre ismételte. Aztán Budán, József nádornál is csak ezt hallotta. A nagy palotában, ahol megszállottak, az udvari emberektől a szolgákig mindenki csak ezt emlegette: „Vége van az ausztriai birodalomnak, ha Napóleon beteszi Bécsibe a lábát!" És, miikor apja magához ölelte a búcsú pillanatában, akikor íis, mintha ez a név lett volna láthatatlan írással a homlokára írva.

A kocsiablak felé fordúlt és újra lehunyta szemét. Maga elé akarta képzelni a francia császárt, de nem sikerült. Csak a nevét látta, mintha egy papírszalagon egymásmellé írva, a szeme előtt futna.

Napóleon ... Napóleon ... Napóleon ...

Elkeseredett düh támadt benne és kezével dobolni kezdett a térdén.

Aztán megzörrent a kocsi ablaka. Odanézett, Coilo-