Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Rácz Pál: A magyar színügy válsága keleten
RÁCZ PÁL: A MAGYAR SZÍNUGY VÁLSÁGA KELETEN A magyar színügy kettős válsággal küzd. Az egyik a gazdasági válság, a másik a művészeti válság. A gazdasági válság nem csupán Kárpátalján, tehát Keleten érezteti hatását, de mindenütt. E válsággal a magyar színtársulat eddig sikeresen küzdött, lehet, hogy legcsekélyebb támogatás esetén ezután is meg fog küzdeni. A gazdasági válságnak egyik érdekes jelensége abban nyilvánul, hogy lassan bár,, de fokozatosan kicserélődik a színházba járó közönség. A világháború után, a pénzbőség legviharzóbb napjaiban a színházat elözönlötték azok az elemek, melyeknek költeni való pénzük volt. Nem a színpadi irodalom utáni szomj hozta el ezeket az elemeket a színházba, nem a kultúrigények kielégítése ösztökélte ezt a közönséget arra, hogy estéit a színházban töltse, hanem a pénzbőség. A pénz, melyet bárhogy, bármi úton-módon, de el kellett költeni, mert nem fért a zsákba. S ha lehetett érte minden jót vásárolni, miért ne lehetett volna színházi szórakozást is? Ennek tulajdonítható, hogy olyan társadalmi rétegek, melyek köréből azelőtt színházba járók alig, vagy egyáltalán nem kerültek ki, rákaptak a színházra és megtanulták élvezni a világot jelentő deszkák szellemi termelvényeit. Mivel pedig — sajnos — abban az időben a színház elsősorban üzlet volt, ez az üzlet a legteljesebb mértékben igyekezett a közönség igényeit kielégíteni. Leszállóit közönségének szellemi nívójához, bár ezzel elvesztette azt a közönséget, a mely a színházban a művészet csarnokát látta s ott elsősorban szellemi élvezetet keresett. Különösen tapasztalható volt ez a jelenség Kárpátalján,, a pénzbeli lehetőségek akkor még korlátlan hazájában, ahol ugyanebben az időben egy tönkrement intellektuel osztály szorult ki a színházak nézőteréről. Az első felbuzdulás után, de csak pár év múlva, arra a kétségbeejtő felfedezésre jutottunk, hogy komoly színpadi mű, irodalmi érték« világnézeti darab a színház közönségének nem kell. A könnyűvérű operettek, a sikamlós bohózatok és a „csak felnőtteknek" való vígjátékok töltötték meg a színházi kaszszát. Ennek tudható be, hogy amikor a színtársulat állami támogatást,, szubvenciót kért, a kultúrális ügyek intézői, az ille
