Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-05-01 / 5. szám - Palotai Boris: Hárman az osztályból
PALOTAI BORIS: HÁRMAN AZ OSZTÁLYBÓL. Már csak néhány hét választott el a tízéves találkozótól, amikor összeakadtam velük mind a hárommal majdnem egyszerre, holott azelőtt sohasem láttam őket. A sors pimaszkodása volt ez hogy a találkozást, melynek a kimosakodottság és gyöngéd unalom jegyében kellett volna lefolynia, így elpackázta, hogy kisepert belőle minden romantikát és olyanná tette, amilyen a valóságban volt: izgalmasan rosszízű, leverő és ragacsos ... A villamosban utaztam bepréselve lábak és kezek közé. Esőszag, náthaszag és nedves bagariaszag csavarta az orromat. Arra gondoltam, hogy mindez a nyúlós köd, zsúfoltság és létszámonfelüliség nekem szól — egyenesen nekem és senki másnak. Meg arra gondoltam, hogy az a Rimbeaud vers, amit tegnap olvastam, nincs jól lefordítva és Kosztolányinak kellett volna... Közben elhatároztam, hogy nem eszem mától fogva annyi fűszereset, mert pattanásokat kapok tőle ... Ide érhettem körülbelül, amikor gyenge motoszkálást éreztem a karom táján. Valaki meglökött, idegesen felkaptam a fejem és körülnéztem. Körülöttem bágyadtan lógtak az emberek a bőrfogantyúkon. Most újra magamon éreztem a motoszkálást. Vak tapogatózás volt ez, az újjak lassankint másztak előre, lassanként, dadogva. Minden kétséget kizáróan dilettáns zsebtolvajjal akadt dolgom. Ez volt az első szárnypróbálgatása. A kezemozgása bukdácsoló volt, bizonytalan, a tenyere reszketett: „Naiv munka" gondoltam fitymálva, miközben torkom kiáltásra reszeltem. „Zsebtolvaj!" akartam mondani „fogják meg!". Ekkor azonban hozzám ütődött két váll, két rozoga váll, amely fiatalságában olyan ütődött, öreg és szánalmas volt, hogy önkéntelenül feléje fordítottam a
