Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Palotai Boris: Hárman az osztályból

szemem. A váll megtorpant, a fej lejebb konyult és ebben az ijedt rándulásban felismertem Babjákot, Babják Márton osztálytársamat, aki úgyanígy húzta össze magát, ha valaki nem tudta elfújni Ovidiust. Valósággal fizikai fájdalmat érzett e gyatra tudatlanság láttán, öszszecsuklott, ajkából eltűnt a vér és csak akkor tért magához, ha a tanár hangja megszólalt a poros csendben ... „no majd a Babják!"

És Babják mintha csak e varázsszóra várt volna, felpattant és teleharsogta az osztály négy sarkát, vad kielégületlenséggel magyarázott,idézett, fordított, mígnem a csengő rikoltó hangja elnémította. Babják volt az egyetlen, aki élvezte a tudást, aki úgy ízlelte, kortyintgatta, szagolta, mint más az alkoholt.

— „Szervusz"

— morogtam zavartan.

Rámnézett azzal a lapos, elhasznált tekintettel, amiben annyi minden zsúfolódik. Aztán riadt menekülniakarással odébb tolta magát.

— Babják,

— mondtam neki sürgetve és kezet nyújtottam neki.

Nem szorította meg a kezemet, mert baráti jobbja éppen a zsebemben turkált. Elnéztem a feje fölött, hagytam ...

Amikor leszálltam, heves émelygés fojtogatta a torkomat. Aljasság volt tőlem, hogy nem szóltam Babjáknak, hogy nem figyelmeztettem rá, összesen két korona van a tárcámban meg egy koncertjegy. Hogy nem vágtam oldalba, amikor megéreztem tapogatózó ujjait. Hogy engedtem tolvajjá lenni két rongyos koronáért. Hisz világos, hogy ez volt az első esete ... Milyen ijedt vigyorgás ült az arcán ... S az a béna karmozdulat, amikor rámismert s nem tudta most mi lesz. Mélyeket lélegeztem, hogy visszatartsam öklöndözésemet. Elképzeltem Babjákot, amint egy kapu alá sompolyog s a pénztárcából egy koncertjegy meg két korona hull a markába.

Becsaptam őt gondoltam keserű szájízzel, — aljasul becsaptam.