Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Narancsik Imre: Spengler és a harmadik birodalom

az új, porosz magatartás hirdetője olyan értelemben, ahogy ez 1914-ben és 1870-ben jelentkezett. Ez a kívánatos magatartás az uralkodó és ezért a parancsoló rend „élő mintája és erkölcsi önuralma", amely az eszményért való, meggyőződésből eredő szolgálatra késztet. — Spengler a Harmadik Birodalom előkészítője volt ezzel a bátor bírálattal addig, amíg a weimari Németország ellenállt a sokoldalról kezdődő támadásnak. De csak addig. Mihelyt 1933 meghozta a Harmadik Birodalmat a weimari Németország helyébe, a birodalom közvéleményét irányító körök kezdtek felfigyelni Spengler hangjára és rövidesen észrevették, hogy Spengler, az előző évek fegyvertársa, akivel közösen küzdöttek a weimari Németország ellen, nem igenli mindenben és mindég az új Németország törekvéseit, eszközeit, eszméit és eszményeit. Érdekes ez a szembefordulás, amikor egyik oldalról a hatalom hivatalosai, másik részről a magára maradt műveltségbölcselő és iskolájának pár hű tagja vívja a vitát, melynél mindenről, a faj egész jövőjéről van szó.

A nemzeti szocializmus részéről az első jelentős támadás Spengler rendszerével szemben Alfréd Rosenberg, a külpolitikai hivatal mostani főnökének írásában „A XX. század mítoszá"-ban jelent meg, ahol kifogásolja, hogy Spengler ugyan a Darwin-Marx-féle gépies természeti törvényszerűséget megdöntötte, de nem fedezte fel a germán ember sajátos értékeit, fajiságát és személyiségét. Nem látta, hogy a világot faji és szellemi erők alakítják és a fátumszerűség hirdetése közben nem hallotta meg a fauszti ember bízó kijelentését: „Alléin ich will" (Egyedül én akarok). Nyugat bukását jelző pesszimizmussal ellentétben Rosenberg új életet lát a germán szellemiségben és vérben, amely meg nem fordítható fátum, tehát hódító halalom.

Rosenberg Spengler elleni támadását kiegészíti Wilhelm Hartnacke írása: „Untergang oder Kampf für