Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma
béke után újból csak félretólta és az ígéreteiből semmit sem váltott be. Más, közönséges halandó, aki a maga dolgát előbbrevalónak tartja a közügyeknél, a császárnak ezt a dúsgazdag ajándékát két kézzel fogadja el és mint jelentős befolyásos, politikai tényező helyezkedik el a német birodalom többi nagyhatalmasságai közé. De Rákóczit ez a hihetetlen nagy gazdagság, előkelő pozíció, s a császári kegy egyéb megnyilvánulása nem kápráztatta el, hanem józan ésszel, higgadt megfontolással ragaszkodott továbbra is a garanciákkal felépített békéhez. És mert ezt a békét nem tudta hazájának meghozni, inkább odadobta vagyonát, birtokait, kincseit, boldog, csendes, békés családi életeiét, feleségét és gyermekeit. Inkább számkivetésbe ment, ahol kegyelem kenyéren tengődött idegen hatalmak megtűrt koldus bujdosójaként. De az elvek és meggyőződések embere maradt utolsó leheletéig. És mit kapott cserébe mindezekért azoktól a magyaroktól, akiknek szabadságáért, jólétéért, biztonságáért harcolt, szenvedett és áldozott? Egy paragrafust a törvénykönyvben, mely a hazaárulás megszégyenítő bélyegét nyomta tiszta homlokára! Ez a bélyeg megkönnyítette Rákóczi híveit abban, hogy óriási birtokain osztozkodjanak, új vagyonukat zavartalanul élvezhessék és a császári kegy miatt volt fejedelmüket megtagadják. Ez a paragrafus 1906-ig dísztelenkedett törvénykönyvünkben, amikor végre onnét kitörölték, sőt elfogadták Thaly Kálmán ama javaslatát, hogy Rodostóból diadalmenetben hozzák őt haza Zrínyi Ilonával, Thököly Imrével, Bercsényi Miklóssal, ennek feleségével: gróf Csáky Krisztinával, gróf Esterházy Antallal, Sibrik Miklóssal és Rákóczi Józseffel együtt. Hamvaikat részben a kassai dóm, részben a késmárki evangélikus templom fogadta magába. De csak igen rövid ideig nyűgöd-
