Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma
— Oktalan maradtam volna sok dolgokban, ha sorsem nem vezet a magányba. A magány egyhangúságát pedig folytonos tanulással és önművelődéssel fűszerezte. A két fia mellett pedig nem állt senki. A csecsemőket még anyjuktól is elvették. Senkit a rokonok és jóbarátok közül közelükbe nem engedtek. Nem akadt senki, aki a két Rákóczit jobb útra igyekezett volna terelni, sőt a bécsi udvar minden tagja annak örült, hogy a két Rákóczi ivadékot tökéletesen elnevelték, mindennemű fizikai és szellemi munkára képtelenekké, alklamatlanokká tették őket. Ezért korán kifejlesztették bennük a tunyaságot, a lustaságot, a kitartás hiányát és beléjük öntöttek minden hajlamot a korai szerelmeskedésre és tivornyákra. Helyesen ismerte fel Mikes Kelemen a két fiú szembetűnő műveletlenségének okát abban a körülményben, hogy tudatosan megöltek bennük minden jóra való hajlamot, amikor így ír: — Sok dolgokra esze szép volt szegénynek, de igen rossz neveltetése volt. És nem szeretett semmit tanulni, mert nem szokta meg a tanulást. Az ész pedig tanulás nélkül csak olyan, mint amely föld parlagon áll. — El lehet képzelni, mekkora fájdalom hasogatta II. Rákóczi Ferenc szívét, amikor két sikertelen fiára gondolt. És arra, hogy megkezdett művének nem lehet saját vérében folytatója, a magyar szabadságnak kivívója. Ezen megdöbbentő kiábrándulás nélkül II. Rákóczi Ferenc tragikuma igen hiánytalan volna. 9. Nem volt szerencsésebb II. Rákóczi Ferenc barátaiba vetett hitével sem. Amíg a bőség és szerencse napjában sütkérezhetett, addig se szeri, se száma nem volt híveinek, akik őt körülvették, udvaroltak neki és kegyéért hajlongtak. De hát azt már az emberi termé-
