Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

szét gyarlósága és állhatatlansága hozza magával, hogy a barátság azonnal megszűnik, mihelyst szegénység, csapások, szerencsétlenségek és egyéb kellemetlen körülmények lépnek fel zavarólag.

II. Rákóczi Ferenc sem kerülhette ki ezt a sorsot. Amikor megindult a bécsi udvarból az aranyak gurulása, a kitüntetések lavinája, a csábítások sokat ígérő mosolya, a birtokadományozások kívánatos sora, II. Rákóczi Ferenc tábora is megritkult és mind többen lettek az igaz ügy árulói. Gyors menetben követték egymást: Thuróczy, Ocskay László, Bezerédy Imre, Bottka Ádám, Szegedy Ignác, Ottlyk György és a mágnás tábornokok egész serege, akik mind csak a maguk ügyét nézték, a maguk szerencséjére gondoltak és dúsan megfizettették meggyőződésüknek megváltozását.

Minden esetre igen érdekes, hogy a világtörténelemben igen kevés jelentős személy van, akinek életében az árulás olyan sorsdöntő szerepet játszott volna, mint éppen II. Rákóczi Ferencnél. Tudott dolog, hogy Longueval gyalázatos árulása lendítette II. Rákóczi Ferencet a politikai életbe és a szabadságmozgalom élére. Ezt a szabadságharcot éppen az árulók tették tönkre részben azáltal, hogy nyíltan a császár pártjába szegődtek el, részben pedig azzal, hogy jobbágyaiknak megtiltották, hogy Rákóczi hadseregében szolgálhassanak. Állandóan árulók vették körül a jóindulatú és jóhiszemű fejedelmet, sőt Thaly Kálmán „De Saussure Czézár" című munkájában annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy halálának közvetett oka az a lelki bánat, fájdalmas kiábrándulás, eleven parázzsal égő szégyen volt, melyet ama lesújtó hír váltott ki belőle, hogy nyolc évig mellette élő, minden titkába bizalmasan beavatott, fontos diplomáciai küldetésekben eljáró dán kapitány: Bohn Vilmos Pál aljas kéme volt a bécsi udvarnak, aki mesterkedésével sok reménytkeltő tervnek ásta meg a sírját. Ennek az áru