Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

akarnak, lehetetlen és tehetségtelen bot legyen a kezükben. Rákóczi lelkét pedig égette a tudásvágy. Gyakran türelmetlenül ostromolta kérdéseivel tanárait, akik azonban a kérdéseket válaszolatlanul hagyták, sőt a melléje felügyeletre beosztott jezsuiták szigorúan rá­mordultak: — Ne járjon hívságos dolgokon az eszed, ezt még én sem tudom! — és a fiatal embert penitenciával sújtották. Ezeket írja magáról „Va!lomásai"-ban, ahol azt is bevallja, hogy: — Ismertem a betűt, de nem értettem a szellemet. — Rákóczi már ekkor nagyon szerette a természet­tudományokat, a csillagászatot, matematikát és a mér­tani. De nem engedték meg neki, hogy ezekkel a tudományokkal behatóan foglalkozzék. Ezért, hogy magányában mértani rajzokat csinálhasson, kérés és engedelem nélkül vett magához cirkalmat és az eis­­korni préposttól messzelátót, hogy a csillagos ég tit­kaiba behatolhasson. Ez is egyik magyarázata annak, miért egyezett be később minden lelkiismeret furdalás nélkül abba az országos kívánságba, hogy a jezsuitákat kitegyék Magyarországból. Magán tapasztalta ugyan­is, mennyire nem az életnek, a jövendő hivatásnak, a tudásnak és műveltségnek nevelnek a jezsuiták, kik emellett még hazafiatlanok is. Belőle is németet csináltak anélkül, hogy németül megtanították volna. így lett állandó gúny tárgya a bécsi udvarban II. Rá­kóczi Ferenc tudatlansága és félénk szerénysége. Szerencséjére mellette álltak az udvari szokósokban járatos nénje és okos sógora, akik felvilágosították lehetetlen és nevetséges helyzetéről. Ez azután Rá­kóczit arra ösztönözte, hogy a legnagyobb szorga­lommal, komoly igyekezettel pótolja az elmulasztot­takat. Az udvar nem erre számított, hanem arra, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom