Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

Ferenc hadserege nyolcszor meghaladta számban a szemben álló német sereget. De szófogadatlan hadvezérei önfejüleg intézkedtek a legkritikusabb percekben és az első szalmalángos nekibuzdulás után kifáradtak és mindent összezavartak.

II. Rákóczi Ferenc a realitásokat nem vonta be fekete lepellel, hogy ő meg ne lássa az igazságokat. Tudta, érezte, hogy hadserege egyáltalában nem alkalmas nagyobb haditettek végrehajtására, nagy csaták megvívására, éppen tisztjei, alvezérei és vezérei tanulatlansága, kellő ki nem képzése miatt. Igaz, egymás után adta ki Hadi Reguláit, de mindez csak írott malaszt volt, ezzel csatát nyerni nem lehetett, ha a reguláknak senki sem engedelmeskedett.

Mindezt tudva, szabadságharcának sikerét XIV. Lajos katonai segítségétől várta. Bízott a francia király Ígéretében. Tudta, hogy ki nem képzett néphadsereggel tanulatlan tisztek vezetése alatt képtelen arra a csodára, hogy a zseniális Savoyai Jenő fegyelmezett és harcedzett seregét döntően megverje. Valamelyes sikert csak attól remélt, ha a francia királlyal egyszerre a német haderőt keleten és nyugaton két tűz közé szorítják és az ekként megosztott német seregen sorsdöntőén diadalt arathatnak.

Ez az elgondolás XIV. Lajos Ígéretei alapján nem is látszott kivihetetlennek. Arra nem számított, hogy a francia király félrevezeti és csak áltatja. A fejedelem annyira becsületes volt, annyira nem értett a diplomácia sima, hazudozó nyelvén, hogy minden ígéretet készpénznek vett és nem is sejtette, hogy a Napkirálynak Magyarország csak bagatell dolog. Komolyan az ügy nem is érdekli és egyáltalában nincs is szándékában, hogy II. Rákóczi Ferenccel komolyan foglalkozzék. Néminemű segítségtől — pusztán a látszat kedvéért — nem zárkozott el, de ennek a segítségnek elhatározó ereje és jelentősége soha sem volt.

II. Rákóczi Ferenc felkelésének élete-halála a csata