Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Képzőművészet - Ártinger Imre: Derkovits Gyula

szék Új Társasága (KÚT) égisze alatt Ernst Lajos nagy gondossággal és szeretettel most rendezett a budapesti Ernst-múzeumban, mintegy harminc— negyven kép híjján bemutatja Derkovits összes festményeit s finom Ízelítőt ad az akvarell-vázlatokból és a rajzokból is. Kissé kíméletlenebb kiválogatás bizonyára előnyére vált volna a bemutatónak, úgy látszik azonban, hogy a kegyeleti szempontok akadályozták az anyag szigorúbb megrostálását. Ha egységes hatásában így gyengült is a kiállítás, annál inkább módot adott arra, hogy az egyenetlenségeken keresztül könnyebben és mélyebben pillanthassunk be Derkovits tehetségének meglepő fejlődésmenetébe.

Derkovits hallatlan gőggel képviselt művészi hitvallása a témából indult ki. Csak utolsó festői korszakában érezte át, hogy a világnézeti szolgálatban álló célzatos tárgykör a festői előadás és a festői szemlélet teljessége nélkül Illusztratív ábrázolásra vezet, de nem alakul önmagában zártvilágú megnyilatkozássá. Képgondolatainak világnézete kétségtelenül szociális etikumon sarkallott, ez a rendíthetetlen erköcsiség azonban a másíthatatlan elégedetlenség és örök sértődöttség szertelenségeibe ásta alapjait. Viselkedésében és festészetében egyaránt mániákus túlzással magasztosította fe| önmagát az élet minden igazságtalanságának áldozatául. Műveinek agitáló jelentőségét, épp mert a célzatos témáknak nagy jelentőséget tulajdonított, túlbecsülte. Minthogy legfontosabbnak tartotta1 a művészetben is a „nyomorultak és megalázottak" mellé való kiállást, elméleti felfogásában ennek következtében szinte elsikkadt a festői előadás jelentősége, holott legjobb képeinek értéke épp a festői előadás tisztaságában van.

Derkovits nem volt szónok, hanem lírikus. Egy szenvedélyesebb világnézeti állásfoglalás, mint amilyent lírizmusa megengedett, töredékes műveltségénél fogva könnyen végleg képszerűben, illusztratív ábrázolás felé sodorhatta volna. Szerencsére kitünőbb művész volt, semhogy a festészet külön törvényű világában is megmaradjon a magaszabta társadalomelméleti korlátok között. Mi sem bizonyítja jobban, hogy eredendő líraiságával nem fért tartósan össze a céltudatos propaganda-művészet, mint az, hogy legszebb műveiben a téma teljesen feloldódott az abszolút festői felfogásban. Torzításra kész állandó halálfélelme mögött érzékeny gyengédség rejlett s ennek tompán