Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

sem feledkezett meg erről és megkövetelte, hogy fejedelmi rangjának megfelelő hódolatot neki megadják. Ezt nemcsak híveitől várta el, hanem szövetségeseitől is. A francia királytól éppen úgy, mint a török vezérektől. És jellemző II. Rákóczi Ferenc egyéniségére, hogy ezt a megkövetelt tiszteletet meg is kapta mindenkitől: híveitől és későbbi kenyéradóitól egyaránt.

Ebben tehát nem találhatunk hiányt. II. Rákóczi Ferenc barokk ízlés szerint rendezte be udvarát és barokk ízlés szerint élt. Nagyon messze vetném el a súlykot, ha azt merném állítani, hogy II. Rákóczi Ferenc lelkében demokratikus eszmék kavarogtak. Nem. Az Ilyen és ehhez hasonló feltevés ellenkezik az igazsággal és a történelmi tényekkel. A fejedelemnek egymagában egymilliókétszázezer hold földje volt. Évi jövedelme meghaladta a félmillió forintot. Ha díszmagyarba öltözött, kerek kétmillió korona arany, ezüst és drágakő ragyogott rajta. És vele szemben állt a paraszt kívül-belül bedült kunyhójával, krajcár nélkül és mezítelen rongyosan. Ez a különbség mindenkor élesen határolta el helyzetüket, különösen olyan korban, amidőn az emberek a barokk kultúra hatása alatt a világ legtermészetesebb dolgának ítélték ezt az elválasztó különbséget, vagyis egyfelől a pompázó fényűzést, másfelől a baromi szegénységet. Ennek a különbségnek eltüntetésén II. Rákóczi Ferenc hiába is akart volna dolgozni. De II. Rákóczi Ferenc éppen abban különbözött kortársaitól, hogy ezt a koldus nyomort mégis észrevette. Javítani akart a jobbágyság sorsán és az ekként megjavított sorsú jobbágyságot belekapcsolni a nemzeti ügy szolgálatába

Már édesatyja, I. Rákóczi Ferenc, igen nagy szánalmat érzett a jobbágyok iránt és komolyan figyelmeztette a főurakat, hogy a „jobbágy nem rab, hanem ember és nem kell vele oktalan állatok módjára bánni".