Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

osztályrészül, ha véletlenül magyarsága mellett még protestáns is volt.

És II. Rákóczi Ferenc — amikor kibontotta a szabadság zászlaját, nem tett különbséget magyar és más nemzetiségű között, hanem „pro libertate universali" harcolt. Mindenkiért, aki Magyarországon lakott.

ö maga írja:

— A

végre kellene megegyeztetnünk szívünket, hogy mindnyájan, akik édes hazánk tagja vagyunk, egyenlő szívvel és elmével konkurrálnánk hazánk felháborított sorsa lecsendesítésében ...

Vagy másutt e sorokat olvashatjuk legdicsőségesebb napjaiban:

— Isten

által kezünkbe vett közszabadságunknak régtől fogva óhajtott céljához közelgő nemzetséges ügyünk felette megkívánja a szíveknek egybeégetődésük után az egyenlő mértékben való consensust, úgy hogy vérünket és javunkat szomjazó ellenségünk kegyetlensége igáját másként nyakunkból ki nem vethetjük, hanem egybekapcsoló közönséges karokkal...

Annál könnyebb volt Rákóczinak a magyarságot rávenni arra, hogy a nemzetiségekkel karöltve dolgozzék, mert a magyarság nem is gyűlölte az itt lakó más nyelven beszélőket. Csak egy nemzet ellen érzett ellenszenvet és ez a német volt. De nem a hazai németséget zárta ki szívéből, hanem teljes elkeseredéssel a császári németek ellen fordult, akik csak a maguk érdekét szolgálták, amikor a magyarsággal ellenségesen bántak. Mert bizton remélték, hogy a halálig elkeseredett magyarság előbb-utóbb fegyvert ragad és így törekszik szabadságát kivívni. A felkelt magyarság vagyonát a felkelés leveretése után elkobozzák és néhány hithű labanc magyar uron kívül a legizesebb falatokat a császári kenyéren élő németek kapják.

II. Rákóczi Ferencet tehát mindenkor az az élesen látott politikai cél vezette, hogy magyarországi nem