Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok

Itt pedig a maga gazdája lesz és ennek a drága aszszonynak a szerelmese. Törvényesen összekelnek, aztán gyermekeik lesznek és azok majd úgy beszélnek, mint az édesanyja. Ezen a zengő nyelven. Amely úgy zeng, mint reggel a kő, ha rátűz a nap.

— Édes

... — ölelte át asszonyát.

— Tessék

szívem... — duruzsolt az asszony és felé fordult.

— Csókolj

...

— Hát

csókollak... nesze, nesze.

Igen. Majd ő rendbe hozza ezt a gazdaságot. A szántás mellett ki kell még darabon irtani az erdőt és beültetni naranccsal. Nem kifizető ez így ahogy van. Jaj, csak ne bólogatnának felé úgy a geszti fák... De Geszt a fák hazája... a fák hazája... asszonya vállán pihent a feje, mire elaludt.

Reggel kicsit zavaros volt a feje, mikor felkelt.

— Mi

bánt? — bujt közelebb hozzá az asszony.

— Semmi,

semmi, — mondotta mohón a fiú és kezével végig babrált ruhája alatt, a hátán. Már határozott és arra gondolt, hogy híjába üzengetnek immár a geszti dűlők. Mert ő ugyan nem megy se té se tova. Ö már régen megkötötte az ő békéjét.

Felöltözött és csak úgy, megszokásból kihajolt az ablakon. De majdnem összekoccantotta az öreg Balog Péterrel a fejét, mert az meg a szobába akart mindenképpen benézni.

— Ni...

Balog Péter bátyám... mi újság van, Péter bátyám?

— Hászen

újság van elég, nem mondom, — mondotta az öreg és zsebében kaparászott.

— Újság?

Persze, újság mindég van, — mondotta gyorsan, hadarva a fiú, mert jaj, jó lesz az öreget mindenben megelőzni. — Ma megkezdjük az erdőirtást Péter bátyám. Kidobjuk a fügefákat és ültetünk a helyére narancsot. Tegnap megalkudtam már a városban spanyolcsemetékre ...