Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Tersánszky J. Jenő: Mondja, melyiket?

untam ezt a rettentő részletes bevezetést Cucuricsuktól a vegyeskereskedés virtusairól.

De végre-végre, visszás feszengésem likvidálásának pillanata elérkezett.

Cucuricsuk rátért a második numerusú mátkájára mégis.

Hát abban a szent percben, előttünk, a rendetlen kettősrendekben egy kis zavar támadt. Avízó érkezett a század elejéről:

— Héjhó!

Kidőlt valaki! Elájult!... Megszakadt!... Héhól... Őrmester úr, Cucuricsuk előre!... Add tovább! ...

*

A tüzérek, trének szekereitől, ágyúitól irtózatosan szétrongált országút félméteres sarában, kis kútakhoz hasonló kátnyi között, a nagy forgalomban állandóan szétszakadozott a század, úgy, hogy néha kilométerre volt egyik vége a másiktól. Ez ellen már a vadászfőhadnagy szigora sem tehetett semmit.

Most is a század közepe libasorban törtetett előre egy hosszú szekérsor között.

Ebből a libasorból esett ki az útfélre egy baka.

Cucuricsuk előre szaladt, hogy megvizsgálja és ha csak kényeskedik, hát móresre tanítsa a kardlappal.

Dehát a baka egyáltalán nem látszott szimulánsnak. Mikor mi a század végén odaérkeztünk, a kidőlt baka még csak eszméletéhez sem tért. Ott feküdt kékülten, tátott szájjal, meredt szemmel a borús őszi ég alatt, a sárban.

Cucuricsuk őrmester teljesen tanácstalan állt mellette. Engem szólított éppen magához:

— Maradjon

már vissza itt önkéntes úr! Mert azt sem tudom: mi legyen ezzel a szerencsétlennel? A főhadnagy úr azt parancsolta, hogy okvetlen avizáljuk oda őt, ha emberünk lemarad. Dehát a főhadnagy úr az avízóra nem jelentkezett. Most mi a fészkes fenét csináljak ezzel? Meddig várjak mellette?