Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Tersánszky J. Jenő: Mondja, melyiket?

barátkozni a szabályzat szerint, mint tisztjelöltnek. Az önkéntest küldik ki, ha már altiszti rangot kapott a legkeservesebb föladatok megoldására, azzal az in­dokkal, hogy intelligenciája qualifikálja rá. Viszont az önkéntesnek áll készen a fele elismerés és dupla korholás, ugyancsak az intelligenciájára való hivat­kozással. ¥ Hát én ezerkilencszáztizennégy őszén egyévesön­kéntes voltam künn az istenátkozta galíciai harcté­ren. Ott kaptam három csillagot a galléromra a tűz­­vonalban, öt hosszú hónap alatt. Vagyis megálljunk! Mert ez a történet, amit itt elmondok, még abból a kezdő hetekből való, amikor altiszt sem voltam, ha­nem közönséges krumplivirág-nélküli, rajvezető ön­kéntes. * Tartalék voltunk! Rettentően lökdöstek ide-oda bennünket, egyik hadtesttől a másikig. Ez azt jelenti, hogy néha húsz-harminc kilométert csak úgy két me­­názsiosztás közt, naponta megtettek a századunkkal. Egyszer riadó van egy éjjel tizenegy órakor. Állj kettősrendekbe baka! És elindulunk. Hogy hová? Előre? Hátra? Senki sem tudta! Elég az hozzá, hogy egész éjjel meneteltünk. Haj­nalban valami rongy tanyánál kapunk reggelit és pár óra pihenőt. Ugyancsak egy új századparancsnokot, egy vadászfőhadnagyot kaptunk ottan. Hát ez a vadászfőhadnagy aztán, egy olyan rémes menetelést csináltatott végig a századdal, amilyenre a legöregebb harcosok sem emlékeztek. Ez a vadászfőhadnagy a század előtt adta ki har­sányan a parancsot a szolgálatvezető őrmesternek. A mars alatt maródivizít nincsen! Ahová érkezünk, ott a század mai létszámát akarja látni. A szolgálat­vezető őrmester kivont karddal megy a század vé­

Next

/
Oldalképek
Tartalom