Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből
De lehet, hogy azért ijedtek meg, hogy a kemény megtorlás ki ne irtson már minden magyart otthon is, ki ne űzzön már mindenkit a birtokából ... Ez egy kérdés, amire talán soha nem fogunk tudni megfelelni... Én otthonról jövök és tudom, érzem, hogy ez a kérdés nagyon is erősen fennáll... Feled: Kedves bátyám uram, jól vigyázzon ám a szavaira! Én nagyon víg lelkületű férfiú vagyok, de ilyen kérdéseket aztán nem ismerek! Váczy: (Hargitához.) Kedves fiam... Most igazán fontosán akarok beszélni hozzád ... (Közelebbről hajol hozzá, meghatottan.) Ha te tudnád, hogy otthon hogy várnak téged... hogy sajog a szíve a te feleségednek... az én lányomnak .. Hargita: Ezt mi is jól tudjuk ... (Sóhajt.) Hisz a kesergő leveleit gyakran még cimboráimnak is felolvasom. Annyiszor gondolok rá, annyi mindent beszélek itt róla, hogy már elneveztek engem ceremóniamesternek ... Árvay: Hargita barátunknak még a kis ujja is érzelmes ... Váczy: (Hargitához.) De te már négy éve nem láttad a kis Döncit... (Meghatottan mosolyogva.) Már azóta nadrágban jár és milyen helyre kis legényke lett belőle ... ha te látnád, hogy meny« nyíre hasonlít az hozzád... Hargita: (Meghatottan, alig tud uralkodni magán.) Miért is beszélünk erről?... Azt is tudom, ha egy kocsi gördül a portánk elé, mindig újból kiszalad az útra, hogy vájjon nem-e én jöttem haza... Azt is tudom, hogy minden este és reggel megcsókolja a képemet... Váczy: Igen és közben mennek az évek... minden évben újabb és újabb búzakereszteket hordunk be a mezőről és szegény lányom, látom, hogy
