Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből
róni... meg kell adni... nagyon fessek a párisi lányok... Huny ad: Igyunk is azért, cimboráim! (Tölt a serlegekbe.) Ha az ember ereiben egy kis bor van, akkor a legbajosabb megpróbáltatásokat is kiálHja ... Mind: (Koccintanak és isznak.) Feled: (Árvayval koccintva.) Igyál, cimbora... Neked még száraz a torkod ... Fenékig idd ki, hogy utolérj bennünket... hogy behozd a kanyart... Mind: (Leülnek.) Váczy: Nehéz a ti sorotok... fiaim... Árvay: Nekem senkim sincs otthon, mégis mindig haza vágyom ... Hargita: (Árvayra mutatva.) Itt vagy ni, te is Árvay ... az öngyilkosjelölt... Mondom én, így cselekszünk mi magyarok... Mikor ki kellene tartani, mikor tűrni és várni kellene, akor letörünk, kétségbeesünk ... odavagyunk ... Mégis csak borzasztó, hogy mikor a Fejedelem népéért dolgozik itt, akkor otthon, a saját hazájában ... a magyar országgyűlés hazaárulónak nevezi ... Váczy: Ez szörnyűség... De lehet, hogy a magyar sors kénytelen szörnyűsége ... Otthon már teljes négy éve mindig a Fejedelmet várjuk... Mindennel vártunk, mindent megakasztottunk, míg ő hazajön... És mikor láttuk, hogy hiába várunk, hogy nem jön ... még rosszabb lett a helyzet... Minden magyarban Rákóczi álmodója és visszavágóját látják nálunk ... az osztrákok nem hisznek senkinek, aki néma és nem átkozza ki hangos szóval a Fejedelmet... Hargita: Mégis gyávák voltak az otthoni magyarok, és gyáva kutya az országgyűlés is ... Váczy: Valóban gyávák voltak... Lehet, hogy azért voltak gyávák, mert féltették a saját bőrüket...
