Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből

Hargita, Hunyad, Feled: (Váczyra meresztik szemüket és egy rövidke pillanatig mintegy megbódulva hallgatnak.)

Hargita: (Kardjára csap.) Lánchordta bitang labbancok!

Feled: (Felugrik az asztaltól és előbbre jön.) Ördög és pokol!

Hunyad: (Felugrik kiáltva.) Árulás!!! Bérencek!!!

Hargita: Mi?... Hazaárulók?... Akik a hazáért mindent feláldoztunk?... (Kitörve.) Te nagy Isten, hogy tudod ezt nézni???

Hunyad: Én hazaáruló?... Kinek édesapja és két testvére halt meg a kuruc magyar szűzmáriás zászlókért?... Én hazaáruló?... aki itt élek a száműzetés börtönében és őszhajú édesanyám hiába várja haza egyetlen megmaradt fiát?

Hargita: A Nagyfejedelem hazaáruló? ... aki egész életét a magyar népért áldozta fel... akinek minden legkisebb gondolata a szabadság... A Nagyfejedelem?... II. Rákóczi Ferenc?...

Feled: A mi Urunk? ...

Hunyad: A mi vezérünk!!!

Váczy: (Egyedül az asztalnál ülve.) Fiaim!... Igazat adok nektek mindenben ... Az emberi szájban talán nincsenek is olyan kemény szavak, talán csak a nagy Istennek van olyan szava, mint amilyennel most kiabálni kellene...

Feled: És ha még egyszer hazamegyünk, akkor azokat a magyarokat, akik ezt a törvényt hozták, nem karddal, hanem a sintérekkel fogjuk letaglaltatni.

Váczy: Igazság, igazság, fiaim, minden szavatok... De ti itt éltek, messze az otthontól és nem tudjátok ...

Hargita: Hagyja Kegyelmed. Itt nincs mit tudni és mit nem tudni...