Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Darkó István: Só és kenyér

a tetszését... ha sorba szedem Rodostót.. (Feláll.) Úgy mondta ő: Ostorodat... Azt mondá, hamar visszatér. De csak éppen hogy hazaért, ágynak dőlt s többet fel sem kele ... Akkor is a törököt vártuk ... Várta ő is ... Konstancinápolyból ...

Ajtónálló: (A szembe-ajtónál támaszkodik.) Fővezér Bercsényi urunk? ...

Mikes: Ö ... Csak máma fejeztem be az akkor megkezdett versezetet. Szegény vitéz Bercsényi fővezetőnk! ... Pedig eleget feredőzött ő is a fertelmes sárban s itta a zavaros gyógyító vizet.. Legutóbb is úgy jövénk ki a pocsolyából, mint az olyan állatok, akik makkot esznek... Mégis, eztet ő mán tőlem nem hallhatja ...

Ajtónálló: Isten nyugosztalja... De hallom én! Mikes: Kósza eszed vagyon tenéked.

Ajtónálló: A palotás ezerekné! az ólmot tartottam számon. Csak fejben, mert írni, mint kedves kigyelmed, de még csúnyán se tudok, mivelhogy ... sehogy! De fejem, az vagyon énnékem.

Mikes: Hallgasd hát akkor a versezetet... Mondom, csak máma fejeztem be. így kezdődik: (Olvassa.)

Lakunk partján a tengernek, Töltjük napját életünknek, Annak gyakran nagy zúgását Látjuk s halljuk hánykódását. Abban nagy halak játszanak, Örömökben ugrándoznak, De a parton akik laknak Szomorúan sóhajtoznak. Régen Napot jönni látjuk A tengerből s azt sóhajtjuk.

Ajtónálló: (Nagyot sóhajt.) Hejj... azt... azt.. Mikes: (A jobbfelől hangzó kopogásra.) De jön is az egyik nagy hal...