Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Béllyei László: Ifj. Bolyky János verseiről

zenéjére és ebben nagy segítségére van a gyakori alliteráció alkalmazása:

„Angol dallal anda lóg tünk, fölöttünk fényes égi bolt, borongó, bámész szemébe ..."

A szép külső forma azonban csak úgy ér valamit, ha a belső tartalommal összhangban van, mintegy annak egyenes kifejezése, vetülete. A versek változatos formája mutatja, hogy szerzőjük ezt jól tudja és sikerrel alkalmazza is. Az éhes ember cinikus nem bánomságát a rövid, szaggatott verssorokkal és strófákkal is jelzi:

„Mikor visznek a csendőrök, autóban hátradőlök:

Nagy úr leszek, jóllakatnak, tele hassal akasztanak."

Sokszor azonban abba a hibába esik, hogy megelégszik a forma kifejező erejével és nem fordít aztán a nyelv, a kifejezések erejére elég gondosságot, nem meríti elég mélyről a szavakat, csak valahogy a felszínről, mintegy a nyelve hegyéről szedi le azokat és így prózaian súlytalanná lesz a forma is, a nyelv is, meg a gondolat is, amit kifejez:

„Az Úr nem alkothat művet pusztán a múlandóságra, mert hiábavaló lenne a műnek alkotása."

Bolyky verseinek tulajdonképeni ereje a szimbólumban van, mellyel a dolgokat érzékelteti. A szimbólum leírását és a kifejezendő gondolat érzékeltetését nagyon szép összhangba tudja hozni példáull az „I- osztály, II. osztály, 111. osztály" c. versében. Sokszor azonban a könnyen kezelhető szimbólum helyett a kiszélesített hasonlatot használja, igyekszik csak a hasonlatul vett tárgyat kiszínezni s itt aztán nem tudja a versét többé teljes mértékben uralni és egyes helyeken feleslegesen elnyújtottá, homályossá lesz, mintha maga a gondolat kisíklana keze közül, mert a megelevenítésül szénit költői eszközök kiszínezése nem tudja azt pótolni. Ilyen részek vannak különösen „Fenyőcserje", „Rabok kis balladája", „Látogató" című verseiben.

Bolyky versei egészben véve nagy műgondról, jó forma