Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Féja Géza irodalmi szemléje

s a kor összes fájdalmai elsősorban rajtunk nyílnak sebekké. Szembe néznie tömeggel s megörökíteni őt: ez volt Aragon legnagyobb írói feladata ebben a regényben s úgy a regény legnagyobb teljesítménye Catherine alakja. Catherine már a regény folyásában jelentkezik. Miért?

A társadalmi regény többnyire porond, ahol duzzadt egyéniségek és szimbólumok mérkőznek, Aragon regénye azonban szövevény. Minden sors, minden esemény egy-egy szál színes izgalma a nagy szövetben. Bármilyen izgalmas taréjjal ágaskodik egv-egy hullám, mindig az egész hullámzást érezzük, az egész folyam érzékelése és tudata növekszik egyre jobban bennünk. Ezért hozza vissza ez a regény az eposz ősi ízét. Nem kiszélesített novella, hanem a nagy egésznek izgalma.

S éppen ezért érkezik a „nagy figura" a regény folyása közben, mikor már minden természetszerűleg rajta zúg keresztül s legfőbb, legigazabb emberi érzékenység válik belőle. Sorsa és jelentősége kezdettől fogva nem is lehet más, mint a nagy és érzékeny hangszeré. Az is természetes, hogy a „nagy figura" nő. Georgiái nő, ki az orosz forradalmi izgalmak lázával és gáttalan szabadságával a nő örök kíváncsiságával, az osztályából kiszakadt ember függetlenségével s a szépség öntudatával ugrik bele Nyugateurópa nagy szociális harcába. Egészen szélesre nyílik benne a polgári életforma unalmas s kegyetlen utakon, kínzó válságok között küzd, gyötrődik a már-már prosztituáltságtól az „új nő" felé. Ö az átmenet, a legnagyobb forróság, melyben ott izzik, fortyog és fő az egész múlt, de egy-egy csodálatos pillanatban finom páralecsapódásokban már ragyogni kezd a jövő is. Már t. i. Aragon értelmében ...

A „nagy figura" ebben a regényben csakis asszony lehetett. Hiszen mi jellemzi mélyebben ezt a korszakot a nő nagy forradalmánál? Nincs réteg, nincs élet