Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Fiedler József: Az ismeretlen kísérő

lámpák fénye alatt, zsibongva, forgalmasán mozgott az éjszakai ucca. Az üldöző lépések megszűntek és az a láthatatlan hangszóró sem üvöltötte a fülébe a nevét. Helyette autók dudáltak mellette hol magas hangon, hol meg rekedten és egy kávéházból jazz muzsika vharzott ki.

— Megmenekültem! Megmenekültem! — lihegte száraz torokkal és a következő pillanatban óvatosan nézett körül, hogy nem látja-e megint valahol az ismeretlent. Egy férfi ment el mellette nagy, fekete kalappal a fején. Ettől megint ijedtség csapott végig rajta. — Most csak úgy kell hazajutnom — gondolta — hogy senki meg ne lásson és fel ne ismerjen. Akkor talán nem ismétlődik meg ez az egész többet.

És amikor elindult, még arra gondolt, hogy holnap felelősségre vonja az unokabátyját mindenért.

Osonva, a házak mellé lapulva, nagy kerülővel indult el megint és az egész teste csapzott a verítéktől, amikor haza ért. A szobájában sem mert világot gyújtani. Sietve tapogatódzott az ágyhoz, de a hirtelen mozdulattól beleütötte a kezét az ágya szélébe.

Éles fájdalmat érzett és fölébredt. A szoba sötét volt és a nyitott ablakon keresztül hallani lehetett az eső zuhogását.

Meggyujtotta a lámpát.

A keze tisztán és frissen mosottan fehérlett a sárga fényben. Az ágyneműje azonban csurom vizes volt az átitatott verejtéktől.