Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Fiedler József: Az ismeretlen kísérő
be. A lépésük néha aszfalton kopogott, néha meg puhán cuppant a sárban. Aztán eloszlott a köd és eső loccsant rájuk, reménytelen egyhangúsággal, mintha megszámlálhatatlan, egymásmellé rakott, apró csőből ömlene. Egy gázlámpa alatt egy férfi állott. Feketekarimás kalapja a szemébe volt húzva. A posztó pereméről lecsepegett a víz és cseppenkint pattant szét a lába előtt a köveken. Az ismeretlen megállóit előtte. — Ezredes úr, alázatosan jelentem... — rándult vigyázba a feketekalapos és tisztelgett. Komikus volt ez a mozdulata és sehogy sem illett a civil ruhájához. — A csapatok? — kérdezte az ismeretlen. — A város határában vannak. — Ez az ember, — szólalt meg az ismeretlen megint és egy mozdulatot tett feléje a keze fejével, — a legmegbízhatóbb kémünk. Információink vannak felőle. Most magunkkal visszük és éjfélre visszaengedjük megint a városba. Reggelre az összes csapattestek pontos elhelyezése a kezünkben lesz! — Gyerünk! — mondotta még egy perc után és aztán mind a ketten közrefogták őt és elindultak megint. Őbenne, mintha súlyok zuhantak volna lefelé egymás után. A feje kábult volt és a térdében reszketés támadt. Most ébredt csak a tudatára annak, hogy mit akartak ezek tőle. Tőle, aki eddig sohasem foglalkozott politikával. Békés ember volt világéletében és most egyszerre csak belekeveredett ezekbe az izgalmakba. De hát, hogy lehet az? Nem értette az egészet és az unokabátyját sem értette. Minek mutatta be őt ennek az embernek, akit ezredesnek titulált a fekete kalapos? Mit érdekli őt az emberek harca és a csapatok állása, őt, aki csak a könyveinek élt eddig? Ha esetleg megtudják a városban, hogy kémkedik és ilyenkor elég egy elhibázott mozdulat ahhoz, hogy
