Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Kovács Endre: Tragédia

— Csak jöjjön bátran, öcsém ... Ne zavartassa ma­gát. övig meztelenül állt a fürdőszobában szőrös dom­ború mellkasa volt s nagy súlyokkal tornászott. — A kisfiam már igen kiváncsi lesz a tanár úrra, — mondta öltözködés közben, — csak azután fogja szi­gorúan a kis betyárt... Az utóbbi időben, szegény édesanyja halála óta, úgyis nagyon elkanászkodott... Mindig csak a cselédséggel érintkezik ... Egy-kettőre felöltöztek. Károly kisétált az udvarra. Csodálkozott, hova lett a tegnapi hideg. Mintha a ta­vasz elején lettek volna, olyan meleg napsütésben rin­gott az egész táj. Közvetlenül a ház mögött meredek hegy nyújtózott a magasba s ha Károly körülnézett, minden oldalról ezeket a nagy fekete hegyeket lát­hatta. Reggeli közben Kótay gazdasági dolgokról beszél­getett. Szeszgyára volt és meglehetős nagy mennyi­ségű cukorrépát termelt. Károlynak úgy tűnt fel, mint­ha ma egy árnyalattal jobb kedvű lenne az öreg. — Lipovecen majd megnézzük a régi fatemplo­mot... Nagyon híres építmény, valamelyik ősöm műve. Aztán hozzátette. — És a szegény feleségem sírját is megnézzük ... Egy hete nem voltunk szegénykémnél... Károly már előzőleg is tudta, hogy Kótay fiatal öz­vegy, de nem akart bővebben érdeklődni, nehogy to­lakodónak lássék. Kótay magától mondott el neki mindent. — Két éve lesz, hogy meghalt szegény ... Váratla­néi... Tegnap még jókedvű volt és éjszaka három órakor halott... Az orvos szerint trombózis... Ment­hetetlen volt... Tizenegyéves házasok voltunk ... A tizenegy év alatt soha egy rossz szó, soha egy ne­heztelő tekintet... Angyal volt az az asszony ... Görnyedten ült a széken, kifejezéstelen szürke sze­

Next

/
Oldalképek
Tartalom