Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Kovács Endre: Tragédia
KOVÁCS ENDRE: TRAGÉDIA Fűzér Károly elsőéves bölcsészettanhallgató egy napsütéses októberi reggelen beszállt a Zsolna felé irányított gyorsvonat harmadik osztályába. Tömött, nagy kézikofferjét elhelyezte a feje feletti lécen, maga behúzódott a sarokba. Egyszeriben tele lett jó megkönnyebbüléssel. Mintha egy pillanat alatt elvágták volna minden izgalmát, mellyel az utazás percét várta. A pályaudvar nagy órája pontosan kilencet mutatott, mikor a mozdony lassú pöfékeléssel megindúlt. Károly az ablak mellett helyezkedett el úgy, hogy jól láthatta a város tovatűnő házait. Gondolatban búcsút vett az uccáktól, melyeken vastag aranysárga sugárban csurgóit a napfény és magában halkan küzdött az elfogultsága ellen. Azért sem akart szomorú lenni. Némi dac és megvetés lázongott benne, mikor arra gondolt, hogy mától kezdve emlékké válik minden, ami a „megalázottság" városához kötötte. Tizennyolc évi kétségbeejtő életharc végére tett pontot ez a mai nap. Üj környezetbe megy, új életet kezd, mely bizonyára szebb lesz, mint a régi. Annyi bizonyos, hogy különböző érzéseket élt át az elmúlt napokban. Egy sereg gondolat viaskodott benne, néha már úgy volt, hogy leül és megírja, hogy nem fogadhatja el az instruktorságot, mert a tenulmányai szorosan a városba kötik. Aztán rájött, hogy ez gyávaság volna, kitérés a sors, az élet elől, mely a boldog vidéki magán örömeit készíti számára s ekkor elhatározta, hogy mégis csak elfogadja a meghívást. Ez volt első útja az idegenbe. Izgalmakkal és szorongásokkal teli út. Már az utazás előtt nagy gondokat kellett kiállnia. Az útiköltségre az apja előlegezett nyilván abban a reményben, hogy ezáltal egy időre elveti a róla való gondoskodás súlyát, de már ruhára sehogy sem
