Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Szitnyai Zoltán: Kezdődik az élet

Ök előre röhögtek a heccnek. A vendégek is az ajtóig tódultak, hogy tanúi legyenek az ünneplésnek, mely minden évben azonos módon folyt le és abból állott, hogy az ünnepi szónokot minden mondat után megállította a tanár úr, hogy már megint miféle mar­haságot beszélsz össze barátim, és részletesen ki­fejtette, hogy ugyanazt a gondolatot miként kellett volna helyesen tolmácsolni. — Most pedig folytasd barátim, de az értelem jelenlétével és helyes magyar­sággal. Aztán néhányszor helyeslőén is bólintott, an­nak jeléül, hogy jelen volt az értelem és helyes volt a magyarság. Végül átvette az ajándékot, és kijelen­tette, hogy haszontalan pénzfecsérlők vagytok vala­mennyien, megbocsátó mozdulattal csendet Intett és beszélni kezdett, minden alkalommal ezzel a meg­szólítással: — Kedves tanuló ifjak, nagyságos és fő­tisztelendő prépost-plébános úr, nagyságos királyi ta­nácsos polgármester úr, tekintetes tanár urak és mind­annyian érdemes vendégek! A hosszú megszólításnak megfelelően hosszú és alapos volt a beszéd is, A pedellus felesége, aki ilyen esetben segédkezett, pontosan tudta már, hogy a beszédnek melyik mon­data után lehet a virstliket a forró vízbe dobni, hogy el ne főjjenek idő előtt. Szóval a tanár úr eléjük ment a folyosóra és amikor már valamennyien szép félka­réjban felálltak előtte, így szólt: — Nohát barátim, halljuk az ékesszólót. Az osztály alig bírta visszafoj­tani a nevetést, amint az ékesszóló előállott és elda­dogott pár szót a fiúi szeretetről, amelynek nevében előhúzta a háta mögül és a tanár felé kínálta a pet­róleumlámpát. A tanár arca pulykapiros lett, megra­gadta a lámpát és úgy, amint volt, kidobta az udvarra néző ablakon. Aztán az ékesszólónak gyorsan leosz­tott két pofont, a többiek pedig ész nélkül menekül­tek hanyat-homlok lefelé a lépcsőkön, mielőtt rájuk került volna a sor. De azért nem lett nagyobb baj az esetből. A tanár nem volt haragtartó. Másnap a fiukra

Next

/
Oldalképek
Tartalom