Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Szitnyai Zoltán: Kezdődik az élet

mosolygott az osztályban: — Nagy pimaszok vagytok barátim, de ha délután feljöttök a lakásomra, megihatjátok a sört és megehetitek az elemózsiát.

Ilyen és más emlékekről folyt a szó, jól esett volt tanáraikról mesélni el mulatságos történeteket egy volt tanárjuk előtt. Lassan besötétedett és késő éjszakáig együtt maradtak a kertben. Beszéltek az élet kapujáról, mely az érettségi bizonyítvánnyal feltárul előttük. Visszaemlékezéseikbe már a meghatódás hangjai vegyültek. Ki tudja, mikor lesznek még így együtt? Kitudja, hány felé szórja őket az élet?

A hatodik napon sem fekhetett le Árpád idejében, mert akkor meg az önkéntes tűzoltók majálisa volt május 9-ike helyett. Ugyanis Szent Flórián napján a tél mégegyszer a kisváros hegyeire rázta hóbundájának oyorsan olvadó pelyheit és éles keleti szelet lehelt föléje. Ezen a szép júliusi reggelen azonban minden tündökölt. Misovszky, a tűzoltók trombitása, nyolc órakor teljes díszben kiállt a Szentháromságtérre és megfújta a sorakozót. Pár perc múlva innen is, onnan is szállingózni kedtek a tűzoltók. Iparosok, kereskedők, tanárok, tisztviselők, mindenki, aki a polgárság számottevő rétegébe tartozott. Feszesen lépegettek, zordonan pislogtak a sisakot tartó bőrabroncsban, amely sötéten körülrámázta arcukat s a sisak éléhez illesztett merev mozdulattal némán tisztelegtek a szembejövő ismerősöknek. Aztán sorba álltak a Prasovnya udvarán. Vagy kétszázan álltak ott, csupa tisztes polgár, akik mind tudatában voltak annak, hogy rajtuk az egész város szeme. A kettős rendekkel szemközt maga az öreg Marschalkó, az önkéntes tűzoltóság megalapítója és díszparancsnoka, hegyes, ősz szakállal, aranyozott tarajú csákóval és szabadon lógó dús, aranyzsinórzattal a melle fölött. Mellette a főparancsnok Rimenák, aztán a rangban harmadik Künstler, líceumi tornatanár, aki a szigort képviseli és arról nevezetes, hogy mióta ő vezényel,