Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Marék Antal: Akik Szlovenszkóból elszármaztak… Féja Géza (Léva)

legítik daliás huszártisztek bravúrjai és grófi, bárói rangú és rendű hősök leereszkedései s mesalliance-ai. A sokat megpróbált intelligens osztály irodalmi élményét már nem szolgáltatta ez a limonádé irodalom, szenvedésében emberibb valaki lett s így találta meg kapcsolatait az ősi egyszerűségben s pompás mesélő kedvvel árván maradt magyar faluval. A magyar zenét Bartók és Kodály a népi zenéből merített ihletanyaggal tette gazdaggá és világszerte ismertté. Az irodalomban Nyírő József és Tamási Áron jelentkezése döntötte el a harcot, jelentve az új népiség fogalmának élő valóságát a prózában. Sajátságos, hogy a decentralizált kisebbségi irodalom ajándékozta a Jézusfaragó embert és az Ábel trilógiát a magyarságnak. Ábel már messze került Tolditól, Túri Danitól, nem olyan túlméretezett, tulajdonképpen nyeszlett kis keményizmú legényke, de ravaszabb s bölcsebb bármelyik városi regény minden hájjal megkent alakjánál. Az Ábel a rengetegben c. regény hatalmas sikere bizonyíték arra, hogy ez az új népiség nem akarja emberfeletti hősökkel a regényírás alaptételét, a valóságábrázolást megdönteni s ezzel jogtalan előnyökhöz hozzájutni. Böjthe János zilált, háborúba keveredett sorsa sem maradt meg úgy az emlékezetben, mint az aprócska Ábel irdatlan küzködése a rengetegben. (Még csak azt jegyezzük meg, hogy minden irodalmi irányban a líra a legérzékenyebb, a próza csak későbben reagál a szellemi áramlatok apró lökőerejére.)

Az új népiség tehát már elérte az első stációkat. A két párhuzamos sín legvége még ismeretlen területen fut. Széles horizontok alatt fénylik a titokzatos meszszeségben vezető sínpár, útközben gémeskút mered az égnek s frissen kaszált széna szaga száll, de odébb már boldog, cipóarcú gyerekek nevetnek a napba. Szociális tendenciájú ez az irodalom, anyagában talán a politika szálait is megláhatjuk a górcső alatt, de szán