Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Marék Antal: Akik Szlovenszkóból elszármaztak… Féja Géza (Léva)

zett vele, küzdött mellette, verekedett érte. Ha valaki prózájában népi elemeket talált, győzelmi dobokat vert, előlegezte bizalmát, odadobta barátságát s az új népies író leghűbb olvasója lett. Volt ebben esztendők folyamán valami különös, megható kitartás s következetesség, irodalmi körökben is egyre többen f€lfigyeltek rá. Ennyi idealizmussal csak az jöhetett, aki nem roskadozott idegen befolyások súlya alatt s nem ült a tekintély feltétlen tiszteletének kényelmes karósszékében. Önálló irodalmi vélemény lett egyébként is a mai fiatal írógenerációban, a divat, mértföldekkel távolodott ez az ifjúság apái irodalmi felfogásától. Élménykeresésük is csodálatosan friss s már is sokhelyütt népi elemekből táplálkozik. Mindez azonban nem programszerűen történik, hanem önmaga kinetikai energiájából indul el. Amíg Féja Géza kint áll a porondon s azokkal az irodalmi körökkel harcol, akik ezt a népi elemet soha meg nem érthetik, nem azért mert városiak, hanem azért, mert a magyar népi lélek örök idegenség marad számukra, a katakombák mélységeiben zajlik a lélek forradalma, évszázadok hibáinak bűnbánata gyötri a lelkeket s egyszer bizonyára igazság szolgálatik az ősi, századokkal lemaradt, de meghatóan eredetinek s őszintének megőrzött kultúrának is. Féja érdeme az eszme tudatosításában van. A hamut elkotorta és felszította a parazsakból a lángot s bár ő maga perzselődik ennél a fellobbanó tűznél, ott ál! a rőt fények táncoló árnyékával markáns, aszkéta arcán.

A magyar falu kétségtelenül évszázadokat aludt át. Őszinte maradt és naiv, eredeti és felette egyszerű. Petőfi és Arany nyúlt először biztos kézzel a népköltészet elemeihez. A múlt század vége felé a gentry irodalom könnyűsége és eszmei tartalmatlansága egy békevilág boldog jólakottságában hatott őszintének s élhetett meg néhány évtizedet. A ma emberének idegen ez a próza, sokat szenvedett lelkét nem me