Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Marék Antal: Akik Szlovenszkóból elszármaztak… Féja Géza (Léva)

egybefüggő időn belül visszaesik a földre, a felvetett eszme visszahullásához sokszor egy évszázad kell. Juszt Zsigmondról és Tolnai Lajosról saját kora sem hallott annyit, amennyit ma Féja Géza kritikai szemléletein keresztül egyre hall. A kor igazságszolgáltatása igazságos és emberi, érdekmentes és sokszor apostoli.

A népi gondolat, ahová verejtékező századok igazolásaként vissza kell térnie a magyar betűnek, Féja Géza markáns egyéniségében nyerte legjellegzetesebb megszemélyesítőjét.

Egyelőre tisztán nem látunk még az eredetet illetően, ki kezdte el ennek a népiségnek a hirdetését, vájjon Petőfi és Arany népies költészete indította-e el s csak aludt néhány évtizedet, hogy korunkban újra élő valósággá váljon, vagy Erdélyi József, llyés Gyula s nem utolsó sorban Ady költészete tette-e aktuálissá? Az új irodalom népiség megfogalmazása kétségtelenül Féja Géza műve, mint ahogyan ma ő hirdeti a próféta önzetlenségével és fanatizmusával s teljes meggyőző erővel ezt a legújabb irodalmi irányt. Féja Géza onnan jött, ahova nagy hősiességgel most visszafordul, a népből; lelkivilágát ólomfelhőkkel nem árnyékozta a szlovák lélek különös borongása, ízes magyar szavakkal játszadozott, mesék gyönyörűségeinél melegedett, népi fantázia csodálatos remekeinél álmélkodott, amíg rádöbbent az igazi, a meghamisíthatatlan magyar népművészet csodálatos kincseire. Kincsesbányák várnak a mélyben, mondja s feljajdul azok pusztulása felett.

Innen indult el Szlovenszkóról, tanárember lett s első találkozása a szlovenszkóiakkal az Újság egyik húsvéti irodalmi mellékletében történt. 1928-ban lehetett ez, akkor még kevesen tudták kicsoda s honnan jött. Aztán egyre sűrűbben jelentkezett magyarországi lapokban. Az élő irodalom érdekelte s amikor a magyar lírában egy-egy „őstehetség" jelentkezett, már is ott állott mellette anélkül, hogy ismerte volna, leikende-