Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-05-01 / 5. szám - Marék Antal: Akik Szlovenszkóból elszármaztak… Féja Géza (Léva)
MARÉK ANTAL: AKIK SZLOVENSZKÓBÓL ELSZÁRMAZTAK . . . FÉJA GÉZA (Léva) „A magyarság egyre jobban hazafelé tér, befelé tér, nem mintha lemondana szellemének nagy igényeiről, messzire nyúló törekvéseiről, sőt: a mélyek nedveivel, melegével meggazdagodva akar újra s igazán a magasság felé indulni. (Féja: Élet és álom. Előszó.) A kultúra időnként meghasonlik önmagával, talajt veszít, eddig megtett útját hiábavalónak találjuk, célja az önkritikánk megható órájában sötétbevesző; így történik, hogy visszafordul oda, ahonnan elindult. Nem lehet vitás, hogy a művészet a népi őserőből meríti potenciális energiáját, onnan táplálkozik, idegen befolyások következtében festett kulisszák talmi magassága felé emelkedik. Az eredet itt-ott csillan fel egyegy megbecsült s tisztelettel értékelt tehetségben, hogy jelezze az ősi kultúra elpusztíthatatlanságát. Mindez talán kevés volna ahhoz, hogy éppen az irodalom vonalát ősi rögeihez visszahajlítsa, martiromságot, üldöztetést, meg nem értést vállaljon, ha nem lobogna az ősi kultúra hirdetőinek a lelkében akkora fanatizmus, ha a magyar história a halotti beszédtől Ady Endréig, Szent Istvántól a mai időkig nem állana örök bizonyítékként mellettük. Minden kor igazságtalan és elfogult esztétikai ítélete perújítás folytán későbbi kor irodalomtörténetében helyes és érdekmentes Ítéletet nyer. A művészetnek, miként a természettudománynak, vannak törvényei Isten bölcs rendelése folytán a rendszer nem csupán fizikai világban, hanem ugyanolyan halálos következetességgel a szellemtudományok világában Is kérlelhetetlenül érvényesül. Csupán az idő megmérhetetlen és kiszámíthatatlan. A feldobott kő súlyával
