Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Possonyi László: Thérése Desqueyroux halála

körülöttünk. Thérése, aki mindiigi egyedül volt, nagy harcot vív, amíg megmutatja magát öregen, amíg elveri magától ezt a bolond gyermeket. Utána) ő is összetörik, szívbaja előveszi, roncs és halálos beteg lesz. S lánya hazaviszi a haldoklót a régi házba, a kövér szuszogó férjhez, a gyűlölködő anyóshoz. Thérése már roncs, otthon van férjénél s pletykák nem susoghatnak párisi életéről, ami csak gyötrelem és magábanézés, marcangoló önmegsemmisítés volt s nem az, amit a népi fantázia oly szívesen kiszínez.

Thérése itt haldoklik, lánya már menyasszonya ai fiúnak s ő is láthatja néha Georgest is, aki kissé megértette és szánni is tudta. Mauriac itt legördíti a függönyt szereplői elé s csak egy nyilatkozatából tudjuk, hogy a két regényt három kis novellái fogja kiegészíteni. Kettő a Thérése párisi éveiről szól amikor meg is gyónt valakinek. Egy pedig a haláláról, ézszakája igazi végéről, amikor leteszi élete minden terhét1, amikor már elcsitultan veszi a szentségeket s a Mauriac-i dráma valódi befejezést nyer. Ezek nélkül ai részek nélkül a felületes szem valóban hiába keresné a katolicizmust a Thérése életében és ebben az új regényben Mauriacban van egy nagy ellenkezés, hogy valahogy banálissá ne tegye szereplőit s olyan megtéréseket ne tulajdonítson nekik, amiknek állandóságában hinni ő maga nem tud. Mert a Mauriac kereszténysége nagyon magasra helyezi a szintet, amit igazi kereszténységnek nevezne s ezalatt ai szint alatt mind azt a sok szennyet és bűnt mutatja meg leginkább, ami miatt olyan nehezen jutunk feljebb.

Ennek a földi szempontból örökös tragédiának a rajzában emelkedik Mauriac olyan magasra, mint kortársai közül Kövesen, akiket katolikus íróknak hívnak. Ez a szinte már janzenista módon zord kereszténység (mert nem az, hiába vádolják vele, csak egy nagyon szigorú álláspont s egy naigyon szemérmes lélek megnyilvánulása) jelenti Mauriac legnagyobb értékét, amivel kontraounktja1 tud lenni nemcsak az egész testi megoldású irodalomnak, hanem a biblikus Claudelnek és a hozzájai realizmusban hasonló Undsetnek is. Művében mindig van valami befejezetíenség, valami fenntartása a kifürkészhetetlennek. Mauriac meggyötör és elmélyít, törvényekre nyitja meg a szemünket és sokszor ki sem vezet a biztos partra, hanem szinte ott hagy a felajzott hullámok között, hogy magunk vágjunk ultat magunknak a hullámok között. Könyvei, művészete, örökös vitaanyag marad. De éppen ezzel szolgálja a kort.