Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-05-01 / 5. szám - Féja Géza magyar irodalmi szemléje
a merengő elmúlás költője lett s bensőlég: a halállal viaskodó tt szüntelenül. A hadifogoly-évek terveiből csak egyet valósított meg, azt is csupán félig-meddig. Lírai eposzban szerette volna kifejezni az emberiség múltját, jelenjét s jövőjét: a kereső, tántorgó ember vízióit, a kapitalista világrend kháoszát s a kollektív világrend biztos léptű s szemű emberét. A hadifogságban kezébe került egy Dante-fordítás s így született meg a trilógia álma. Az „Örök arc" című kötetre oda is írta, hogy trilógia, holott a könyvnek ilyen értelemben semmi jelentősége sincsen. De jellegzetes s kifejező költőjévé válik benne az 1914-gyel beköszöntő emberi zűrzavarnak, tántorgásnak, keresésnek és elhelyezetlenségnek. Ez volt az ő első korszaka s ebben a „költői magatartásban" Bányai Kornél valóban kiteljesedett. De ezt a költői magatartást keveselte, restelte, titkolta. Ezért kellett a trilógia, hogy múlttá vetíthesse mindazt, ami forró s kínzó jelen volt számára. Úgy akarta feltüntetni, mintha régmúlt emberi tántorgásokat zengene ki, holott a legszemélyesebb énjéről volt szó. Mikor az „Örök arc" megjelent, kritikát írtam róla egy folyóiratban. Másnap felkeresett: „Teljesen lelepleztél, legrejtettebb énembe láttál" — mondotta. Nem tudom már ezt az írásomat megszerezni, de a lényegére tisztán emlékszem. Azt írtam benne, hogy Bányait véglegesen determinálja szláv volta. Az, hogy most szakadt ki a szlávságból s magával hozta annak egész forrongó világát. Ez volt az ő öröksége, melyet 1919— 1934. világzsibongásában s világkatasztrófáiban igazán emberivé s olykor egyetemesen emberivé bírt mélyíteni. De volt Bányaiban egy elfojthatatlan vágyakozás más emberi s történelmi magatartás után, északról dél felé, a kháoszból az idill felé, az ószövetségi siralmakból az óda s az elégia derültebb vidékei felé. így jutott el második korszakába, melyet a „Közelebb a