Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Izsák László: Két fogoly

tigrislányok fiatalos üvöltését, ... és kéjes szerelmi tülekedésben lebirni frisszagú, kecses testüket remegő, vad gyönyörre ... és te, ehelyett itt senyvedsz nyomorultul, tehetetlen önmarcangolással, mert rab vagy, rab vagy! és az egy más világ számodra, egy elérhetetlen világ! . ó, te szerencsétlen, te szerencsétlen!

Fritz arca, teste szinte élte a tigris kínzó rabságát... remegő kézzel vonta elő zsebéből a revolverét.

— ...

segítek neked Nero — mondta cinkos súgással — segítünk az életeden Nero, hiszen rosszabb, sokkal rosszabb, mint a halál . . . hát akkor legyen halál!

Az állat izguló hörgéssel nézte az idomitóját és a revolvert; idegesen remegő, kerek fejéből elővillantak a fogai, mintha röhögött volna.

Fritznek lehullott a keze, amelyben a fegyver volt.

— Nem,

nem Nero ... ez így nem lesz jó, ezzel nem intéznénk el mindent ... te engem, onnan túlról, kinevetnél; nevetséges példa iennék arra, mikor valaki máson tud segíteni, magán nem . . .

Az állat reszkető éberséggel figyelt, aztán türelmetlen, riadt üvöltéssel nekicsapta magát a ketrec vasbordázatának, feszülő karmaival iszonyú, hiábavaló erővel tépázta a könyörtelenül, gúnyosan csikorgó vasrudakat.

IV.

— Te

Fritz, ez a Neró ez olyan ideges most . . . beadtam neki a nyershust, hozzá se nyúlt, csak hörköl ... én azt mondom, hogy . . .

— Á,

fenét! — bökte oda Fritz.

Az öreg etető még nyöszörgött valamit, csak magának, mert Fritz már rá se hederített, aztán vállvonva csosszant tovább. Már rég megszokta, hogy neki sohase legyen igaza.

Fritz egykedvűen fütyölte a zenekar után azt a kis