Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Kovács Endre: Ha elfutnak… (vers) - Kovács Endre: Egy régi szobában (vers)

KOVÁCS ENDRE KÉT VERSE:

HA ELFUTNAK...

S ha elfutnak a számontartott órák, fiatal örömök és vén siratások, fogsz-e gondolni könnyes szemmel arra, hogy mind ez csak játék s az élet oly messze van s oly fáradt utak visznek feléje s neked már nem lesz kedved mindent újrakezdeni, álomtalan álmodó, mi lesz akkor veled?

S azon a napon, mintha káprázatos mesék, csillagos erdők indulnának visszavonhatatlan ragyogással a csábos tengerek felé, de hozzád csak messziről hatol e zaj, ülsz rozsdás zsámolyán éveid seregének, fejedből elszállt mámorok üzennek, mint tegnapi lapok, testedben hideg tőrként vájkál a szenvedés s a sorsod mindörökre elvégeztetett

Oh gondolsz-e akkor arra, hogy eljátszottad, mit legjobban szerettél- az életed?

EGY RÉGi SZOBÁBAN

Ebben a szobában már jártam egyszer.

Ártatlan gyermekszemekkel nem ily képet mutatott e tükör, hazug és keserű lett itt minden.

Hazug és keserű a szám íze s a régi illatok megáporodtak.

Harmadmagammal jártam a várost, ittam kutaiból és megszámlálhatatlan utait sorra néven neveztem, ismertem, kocsmái illatát s hajnali orgiák borgőzös szekerén sirattam életem, e holtat.

Józan és komoly lettem, ez a szoba tudja a sorsom. Éjszakánként nem álmodom angyalokról, napközben tollat