Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Féja Géza: Magyar irodalmi szemle

AZ ÁLOM KÖLTŐJE

Juhász Gyula az álom költője. Ö a legváltozatlanabb magyar költő. Még Tóth Árpádnak is vannak fejlődési állományai, de Juhász Gyula szinte készen érkezett. Nincsenek korszakai, hiszen az álomban nincsen gyermekkor s férfikor, fiatalság és öregség. Félénk, félszeg, tehetetlen embernek ismerik, ilyen is: néki a valóság csupa fájdalom, csupa keserűség s egyetlen vágya: az álom édes, szabad ízei. Annyiban pesszimista, amennyiben az álomból kikényszerül. Ö az abszolút nyugalom égövének költője Óriási keleti mosoly ez a nyugalom, mely a minden ringatására született. Már a fiatal Juhász Gyula így énekelt:

,,És testvérem e nagy feledéfs,

Elpihenés, élheverés, Elcsöndesedés."

Persze nemcsak a sebzett egyéniség, a fájó „én" menekülése ieiz az álmodás, hanem a faj időtlen merengése is. A faj keres, harcol, drámákba kényszerül s közben álmodik, hogy önmagára találjon, önmagára ismerjen. Ázsiában kezdődik ez az álmunk:

„Szépanyánk volt, sorsok anyja.

Álmodott föl-fölriadva, Megborzongott babonázva, Ázsiai éjszakába.

Szíve táján a jövendő, Lelke mélyén ősi erdő. Napnyugatra terjedendő, Melynek méhe sohse meddő.

Ebbe az álmodozó nyugalomba tért vissza az őshazát kereső Körösi Csorna Sándor:

„A régi hon új fényre földerült már,

De ő nem tudta, ő a múltba ment,

A hegyre tartott, hol örök derű vár, és egyre telt, csak telt a pergament. Az indiai herceg lön a társa,

* Hosszú évek betegsége és hallgatása után most tért vissza ismét az életbe s az irodalomba Juhász Gyula, az Ady-nemzedéknek Ady és Tóth Árpád mellett legkitűnőbb lírikusa. Fiatal tanár korában több évet töltött Szlovenszkón: Léván, Máramarossziqeten, Költészetében igen sok a szlovenszkói vonatkozás.