Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Féja Géza: A Phoenix s az ő fészke

FÉJA GÉZA:

A PHOENÍX S AZ Ö FÉSZKE

Zrínyi, a költő, mondotta Phoenixnek Mátyás királyt. S ugyanúgy nevezte Zrínyit Vitnyédi István, soproni fiskális, ki, talán kortársai közül egyedül, megértette, hogy vagy kétszázados ür után ismét testet öltött az öncélú magyar birodalmi gondolat. Zrínyi Miklós tulajdonképen Hunyadi Mátyás vetéséből készült kenyér volt.

Mátyás óta folyton új és új tavasszal zsendült a magyar humanizmus vetése. Belőle nőtt a fiatal protestántizmus, a magyar történetírás, az öncélú magyar birodalmi gondolat s a középkeleteurópai kultúrközösség tudata. Nagy szellemi igényt ajándékozott a magyarságnak arra az időre, mikor az életigény, a magyar valóság napról-napra súlyosabb sebeket szenvedett.

Zrínyi Miklósban olyan vegetatív erővel virult a humanista belső összetettsége, sokrétűsége, mint egy gazdag, élettel terhes táj. Lírikus volt és epikus, állambölcselő és politikus, katona és pamfletista, szervező és meditáló. De ezt az összetettséget, ezt a sokrétűséget átfogta és átszőtte a birodalmi gondolat, mint a tapasztalat, a hagyomány s a jelen minden erőtényezőjével számoló ráció végső eredménye s az alkotó ihlet végső pírja.

Zrínyi átölelte lélekkel, erővel, tehetséggel a magyar feladatok összeségét. Aki a Zrinyiász előszavát írta, az egész magyar horizontot látta és nem tudott, nem akart beleveszni egy részletébe. Félkezével irt, a másik más feladatokra kellett, de fél-karja is messze túlnőtt minden kortársa erején. Természetes is, hogy határtalan fölény és nyugalom honolt benne, az uralkodásra született lélek fölénye, kiben a kor kháosza megoldásra tért.