Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Féja Géza magyar irodalmi szemléje

belső tényt távolról sem túlozza el agitátormódra, s nem épít a kis, bár fölötte fontos tényből álmot. Csak felvillantja a szociális szörnyűség s a belőle nőtt szekták, torz életformák, torz emberi indulatok közt megszülető, szociális tudatot s emberarcot. Emberarcot, melyre már a tisztuló tudat keze írt fényes jeleket.

Ennyivel s azt hiszem jelentősen több Nagy Lajos „Kiskúnhalmi" holtpontjánál. Ez az „újsága" s erre az újra, úgy vélem, csakis a legfiatalabb nemzedék képes. Sokszor kétségbeestünk, hogy a „harmincas" nemzedék után senki sem jön. Hát: Darvas József könyve az első jóleső cáfolat.

AZ EMBER ELLEN

Marconnay Tibor 72 új verse, Kecskemét, 1934.

Érdekes s érdemes üdvrivalgás fogadta az új Marconnay Tibort, a „Megtért bárányt", a nemrégiben még „születettnek" tartott parnasszistát. S valóban: kevés ilyen elgondolkoztató könyv kerül ma kezünkbe. Csak: emberi s költői fordulója nyomában járó örömünk meg ne fojtsa a kritikai kételkedést, melyre neki is éppen most volna legnagyobb szüksége.

Úgy öt-hat éve benne hihettünk legkevésbbé, csak a munka erőfeszítését éreztük verseiben, de sohase a mű természetes ömlését. Semminek sem lehet költői hitele, amibe emberi hitet immár nem építhetünk. így volt Marconnay zárt esztétikai világával. Egyre inkább a Szabó Lőrinc-Erdélyi- 11lyés-triász árnyékába került.

Nem tudjuk, hogy tudatosan vagy ösztönösen érezte meg mindezt Marconnay? De nyilvánvaló, hogy élete azóta kiegészülés. igaz, már régóta lázadozott családja, osztálya és a reá testált társadalmi és életformák ellen, de emberi és költői sorsa most dőlt el, mikor útnak indult a mindenbe, vagy a semmibe az új életért.