Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Surányi Miklós: November 3

Testemet, lelkemet, becsületemet és üdvösségemet nyugodtan tenném le az ő kezébe. Mocsoktalan jelleme meghódította magának a királyokat és közlegényeket, tiszta emberi és családi élete, tiszteletre gerjeszt mindenkit ebben a babiloni erkölcstelenséget gőzölgő kongresszusi Bécsben. Boldog érzés, ha az ember ismer valakit, akihez bizalommal fordulhat életének minden kínos válságában.

Szeptember 17.

Bécs üres. Ferenc császár Budára vitte vendégeit. A magyarok boldogok. Lajos és Pál bátyám, valamint Ferdinánd és Miklós sógorom is ott vannak. Drága jó apám is szeretett volna elmenni, de megbetegedett. A kongresszus alatt nem volt künn a házból; nem is nagyon érdekli a fejedelmi sokadalom; napról-napra mélyebb és szélesebb szakadék választja el a ma emberétől. Egészen egyedül van. Úgy látszik, az embert hamar elfelejtik. Magára marad, mint a múlt egy emléke, a tenger alá sülyedt hajónak egy magános árboca, amely az ég felé mered. „Én II. József császár embere voltam, — mondotta tegnap fájdalmasan — de ma már nem vagyok az övé. Nem helyeslem az ő szellemét sem, de a mai korszellemmel sem tudok kibékülni. Nincs jelenem, de a múltamat is meg kell tagadnom. Miért éltem tehát? Egész életem egyetlen nagy félreértés volt. Sem Bécs, sem Magyarország nem értett meg engem, sem én nem értettem meg őket. Most már csak egy harmadik országba kívánkozom, amely nem e földi világból való." összeszorult a szívem, amikor ezt hallottam, mert alapjában véve igaza van neki. A magyarok aulikusnak, a bécsiek meg rebellisnek tartják. Nem tudok ennél nagyobb szerencsétlenséget elképzelni.

Pál hosszú levélben számolt be a magyarországi ünnepségekről és szemrehányást tesz, hogy ezalatt én Bécsben lopom a napot. Pálnak igaza van. Semmirevaló ember vagyok, sem a császáromnak, sem a hazámnak nem vagyok hasznára; családomnak sem és saját magamnak sem. Még Karolinát is elhanyagolom. Miféle ember vagyok én? Lich-