Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Neubauer Pál: A zene világa és a világ mint zene

A ZENE VILÁGA ÉS A VILÁG MINT ZENE

Már Schopenhauer csodálkozik rajta, hogy zene létezik és ebből a csodálkozásból nő ki az intellektuális analízis révén az ő zene-esztétikája, amelyben a zene lényegét, de rajta keresztül az élet legbelsőbb magját adja. Valóban a zene létezése egyike a legmélyebb problémáknak és a megoldás az élet értelmét is megoldja és behatol a metafizika legtitkosabb kamrájába. A zene valami egészen különleges valóság és míg minden más művészet keletkezése minden további nélkül érthető, addig a zenéhez különleges magyarázatra van szükségünk, mert minden művészetnek, de minden egyéb életmegnyilvánulásnak is van tartalma, csak a zenének nincs: a zene tartalma maga a forma. Hogyan keletkeztek az úgynevezett képzőművészetek, ismert dolog és különben is benne rejlik a művészeteket meghatározó szóban. Mivel azonban a zene nem keletkezett egyszerűen az ősember dudolásából és tudjuk, hogy a régi népeknek nem volt a mai értelemben vett zenéjük (amely szorosan véve Bach fellépésétől datálódik) de ennek ellenére a zene a legáltalánosabb művészet, kell, hogy lényege is más legyen, eltérő a többi életjelenségtől.

Minden más szellemi kategória kifejlődésénél a szokás, az erkölcs, a démonologia, emóció fegyvertánc, halottitánc, győzelmi mámor stb. játszott nagy és elhatározó szerepet, de ezeknek az elemeknek ritmikus része nem a zene, de a tánc kifejlődéséhez vezetett. Mert a zenének a tánc nem alapja és kiindulási pontja. Lehet, hogy az első zene tánczene volt, és Beethoven ősemberi előde ritmikus ütéseket mért pajzsára társai tánca alá. A ritmus azonban még nem zene és nem zenei kiindulási pont, olyan, mint a horizontális vonal, amely, ha nem párosul függőleges vonallal, nem ad zenét. A függőlegest hívjuk ellenpontozatnak: ellen-részről, ellen-pólusról induló ritmusnak, és csak a kettő együtt zene. Az ellenpontozat azonban már oly átfogó szintézis,